Ez a világ három legdrágább autója

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A most, fordított sorrendben bemutatott egyedi járművek nemcsak közlekedésre valók. Azok a luxus, a sebesség, a technológia és a dizájn csúcstermékei. Pont annyira tekinthetők értékes műtárgynak, mint autóknak.

  1. Bugatti La Voiture Noire

Az autó ára körülbelül 18 millió dollár. Ez majdnem 6 és fél milliárd forint. Épp pár éve ennyiért kapott 30 ezer magyar diák és tanár notebookot.

Ebből az autóból mindössze egyetlen van a világon, állítólag Ferdinand Piëch (a Volkswagen volt elnöke) a tulajdonosa.

A fekete, elegáns, áramvonalas járművet 2019-ben mutatták be. Nyolcliteres, négy turbóval szerelt W16-os motorral rendelkezik.

1479 lóerős, tehát több mint tízszer erősebb, mint egy áltagos Volkswagen Golf. 2,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 kilométer/órás sebességre. És akár 420-szal is képes száguldani. Csak hát annyival sehol sem szabad.

  1. Rolls-Royce Boat Tail

Az autó ára körülbelül 28 millió dollár, ami majdnem 10 milliárd forint. Nagyjából ennyibe kerül egy parlamenti választás teljes lebonyolítása Magyarországon, de a Bozsik-stadion is csak egy picit több pénzből épült.

A Rolls-Royce Boat Tail egyedi, kézzel készített modelljéből három példány létezik. Az egyik Jay-Z és Beyoncé, a másik egy névtelen gyöngykereskedő fia tulajdona.  A harmadik tulajdonos ismeretlen.

Az autó dizájnját a 20-as évek luxusjachtjai és az 1932-es Rolls-Royce modell ihlette.

A V12-es motorja „csak” 563 lóerős, öt másodperc alatt gyorsul 100-ra. 

  1. Rolls-Royce La Rose Noire Droptail

A világ legdrágább autója mintegy 32 millió dollárba kerül, ami 11,2 milliárd forint. Na, ebből már kijön a Bozsik-stadion.

Az autó formáját a fekete Baccara rózsa ihlette. Összesen négy darab Droptail készült. Nem tudni, kik a tulajdonosaik.

A V12-es motorja 593 lóerős, és 4,8 másodperc gyorsul százra.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk

Anyaaa! Unatkozom!!

Programtippek a nyári szünetre, akár már holnapra is.

Nehéz idők...

Jó reggelt, boldog vakációt!

Végre itt az Üresség!