Falba vágott lyukon át szöktek meg a rabok New Orleans-ban

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A filmekben és még a mesékben is visszatérő elem, hogy a cellába zárt rabok mindenféle lyukakon keresztül szöknek ki börtönökből. A leghíresebb ilyen akció A remény rabjai című filmben látható, ami általában az első, de legalábbis dobogós helyen van a világ legjobb filmjeit rangsoroló listákon.

Valószínűleg ez a film ihlette meg azokat a New Orleans-ban ülő rabokat, akik egy vécécsésze mögött ástak egy akkora lyukat, hogy tíz rab is könnyen távozhatott a börtönből.

Távozásuk előtt a nyílás fölé még a falra írták, hogy „TOO EASY LOL” (nagyjából: ez tök könnyen ment”).

Fotó: Kalb News

Miután kijutottak, még a kerítésen is át kellett mászniuk, de arra terítettek egy pokrócot. Míg a filmeken legtöbbször azért ártatlan szereplőkről van szó, itt veszélyes bűnözők szöktek el, egyiküket gyilkossággal gyanúsítják.

A szökésből jó nagy botrány lett, ugyanis azt csak hét óra elteltével vette észre a börtön személyzete. A helyi seriff szerint a szökevények valószínűleg össze játszottak a személyzet egyes tagjaival. A nyomozás elindult. Közben szökött rabok után hajtóvadászat kezdődött, a hétvégén már el is kaptak közülük hármat.

(CNN)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Miért mondja?

Jó reggelt!

Szülinapot ünnepel az egyik legjobb kortárs brit színész.