Felrobban-e a Jupiter, ha meggyújtasz ott egy gyufát?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Jupiter a Naprendszer legnagyobb bolygója, körülbelül akkora lenne mellette a Föld, mint egy dió egy dinnye mellett. És mint tudjuk, főleg hidrogénből van. A hidrogén pedig roppant gyúlékony anyag. Ezt többek között a Hindenburg léghajó is megmutatta 1937-ben:

A német Hindenburg léghajó pillanatok alatt pusztult el kikötés közben. Utólag színezett fotó

Egyébként ezért is töltik a léggömböket a sokkal drágább héliummal, ami nem éghető. A hidrogéntől is lebegnének, de elég, ha hozzáér egy cigaretta, és már fel is robbant.

Mi történik tehát, ha elmegyünk a Jupiterre, és ott felkattintjuk az öngyújtónkat?

Semmi.

Bizonyára rájöttél, hogy nem fog felrobbanni, már csak azért sem, mert akkor már régen eltűnt volna. Hiszen az űrben történnek forró események, például amikor becsapódik egy meteor, vagy csak belép a légkörbe. És a Jupiternek egyébként hálásak lehetünk, mert az óriási gravitációjával elkapkodja azokat a sziklákat, amik a Földet is veszélyeztetnék.

Az égéshez ugyanis nem elég a hidrogén vagy más éghető anyag: oxigén is kell hozzá. Márpedig az ott nincs. Úgyhogy meg sem tudnád gyújtani azt a gyufát.

Azért sem, mert a Jupiternek nincs is szilárd felszíne, amin megállhatna az ember a zsebében turkálni. A gravitációja pedig akkora, hogy simán agyonnyomna minket a saját súlyunk.

Szóval el se jutnánk az értelmetlen gyújtogatásig. Így a Jupiter biztonságban van, és továbbra is szorgosan kapkodja a kóbor aszteroidákat.

A Jupiter egyébként egy külön kis bolygórendszer, legalább 80 holdja van. A négy legnagyobbat már Galileo Galilei is látta kezdetleges távcsövével. Ezek közül az Europa nevű a legígéretesebb, ott ugyanis a jégpáncél alatt folyékony víz található, és nem kizárt, hogy valamilyen élet is. Ezt a jövő szondái fogják felderíteni.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Egy 17 éves magyar srácot figyel az amerikai profi jégkorongliga

Igaz, Szongoth Domán fiatalkora ellenére már hússzoros magyar válogatott.

Jó reggelt!

Ma a gyulanyról is mesélünk.

Orbán szerint le kell jönnötök a gépről, Magyar Péter rendszerváltásra készül

Budapesten felvonultak a táborok. Rengeteg ember volt az utcákon.