Figyeljetek rá: van egy nagyon veszélyes funkciója az új Windowsnak

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Már régen fejlesztik, aztán újra és újra javítják a Windows Recall nevű alkalmazást. Ez a Windows 11 új eszköze, és az a lényege, hogy a mesterséges intelligencia segítségével minden pillanatot rögzít, amit a képernyőn lát.

Tud hasznos is lenni egy ilyen program. Például este visszakeresheted, mit is csináltál délután, amikor elkezdted írni a házi feladatot. Vagy hogy délelőtt 11-kor mit is cseteltél a barátoddal. Jó, ezeket épp máshogy is vissza tudod keresni, de biztosan van ötleted arra, hogy mire is lehet jó egy ilyen.

A kukkoló!

Viszont tud nagyon veszélyes is lenni egy mindent lefotózó és lementő eszköz. A szakemberek „adatvédelmi rémálomnak” nevezték, amikor először megjelent. Ezért is javítgatták eddig a fejlesztők. Idén áprilisban viszont elkezdték a bevezetését.

A Recall kikapcsolása (az angol Windowsban)

Egy szakportál kipróbálta, és megállapította, hogy valamivel biztonságosabb lett ugyan a Recall, de továbbra sem eléggé. Van olyan bankkártya-adat, jelszó, amit nem rögzít, de bizony nagyon sok ilyen adatot igen. Például az olyan jelszavakat, amiket szöveges fájlban tárol valaki, azokat biztosan könnyedén rögzítheti.

Ez pedig valóságos kincsesbánya lehet a bűnözők számára, ha be tudnak törni a Windowsba. Ráadásul elég az eszköz bejelentkezési PIN-kódját ismerni, így bárki hozzáférhet a Recall által rögzített képernyőképekhez. Még távoli hozzáféréssel is.

Szóval nagyon figyeljetek, ha netán ilyet akartok használni. (Kispolgár / hvg.hu)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Két hét alatt három új dalt is bemutatott Azahriah

A legújabb dalának a címe az, hogy „burka”, és majdnem hat és fél perc hosszú.

Jó reggelt!

Ma van az állatok világnapja.

A Tisza Párt megújítaná az egészségügyet, nő lesz a canterbury érsek – híradó

És még: drónok, e-buszok, hidegrekord és egy vemhes elefánt.