Fóka tévedt be egy sörözőbe Új-Zélandon

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy eltévedt bébifóka sétált be egy sörözőbe Richmond városában, Új-Zélandon. A hely egy népszerű, állatbarát bár volt, viszont eddig elsősorban kutyák érkeztek ide a gazdáikkal. A pici fókát először döbbent csend fogadta, majd az egyik vendég megpróbálta kitessékelni onnan egy pulóverrel hadonászva. Erre a rémült fókakölyök elbújt a mosdóban és nem mozdult el onnan.

A söröző tulajdonosa megpróbálta kicsalogatni a mosdóból. Először pizzával próbálkozott, ami a hely specialitása, de ez nem hozott eredményt. Közben persze többen felhívták a helyi természetvédelmi őröket is. Az őrök elmondták, hogy aznap ez már a sokadik hívásuk volt a kisfókával kapcsolatban, gyakorlatilag egész nap őt kergették Richmondban.

Végül egy darab lazaccal sikerült előcsalogatni a bébit, akit később a közeli Nyúl-szigeten engedtek szabadon. A környéken egyébként nem ritka, hogy kíváncsi fiatal fókák bukkannak fel váratlan helyeken, akár településeken is, mivel a folyók és patakok mentén egészen messze eljuthatnak a tengertől.

A környéken egyébként egy sikeres természetvédelmi akciónak hála nagy és népes oroszlánfóka-telepek alakultak ki. Ezek az állatok már jóval szorosabb közelségben élnek az emberekkel, mint korábban. Így a fókák megszokták az emberek jelenlétét, és nem csoda, ha zajosabb helyeken is felbukkannak néha. Akár kertekben, golfpályákon, bevásárlóközpontokban – vagy ahogy most is, egy forgalmas sörözőben.

A söröző tulajdonosa egyébként sajnálja, hogy ki kellett tennie a cuki vendéget, akit amúgy Páfránynak nevezett el. És úgy döntött, a lazac mostantól állandóan szerepelni fog az étlapon. (APnews)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Ingyen krumplit osztanak Berlinben

Túl sok termett, úgyhogy nem kell érte fizetni. Örülnek a fagyoskodó németek!

Mit keres Jakab Péter a Demokratikus Koalíciónál?

Elég furcsa átigazolás ez a magyar politikában.

Elszakadt a papucsa, így nyerte meg az ötöslottót

Egy magyar lottónyertes elmesélte, hol vette a szerencsés szelvényt.