Frida és a Kaki nevű sas, a fürdéstől irtózó Michelangelo – híres emberek bizarr szokásai

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Nagy sikere lett az előző cikkünknek, amiben híres emberek fura szokásairól írtunk. És azt kértétek tőlünk, írjunk még. Ezért itt is van a következő lista.

Leonardo Da Vinci

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

A Mona Lisa festője, híres matematikus és feltaláló négyóránként 20 percet aludt. Ez pedig összesen két óra alvást jelentett naponta. Úgy gondolta, ez segíti a kreativitását és munkabírását. Hogy ez biztosan így volt-e, azt nem tudni, de az orvosok semmiképp sem ajánlják, hogy ilyen kevés alvással létezzünk. Hogy miért, arról ide kattintva olvashattok.

Lev Tolsztoj

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

Az orosz- és világirodalom egyik leghíresebb írója, a Háború és béke és az Anna Karenyina szerzője bár arisztokrata családból származott, a szegények között érezte otthon magát. Megkérdőjelezte vagyonának jogosságát, és úgy általában megvetette a nemesi társadalmat, amiben élt. Volt, hogy 1878-ban rongyokba öltözve, szalmapapucsban beállt a zarándokok közé és egy kolostorba akart vonulni. Onnan végül betegen hazavitték. Tolsztoj a halála után minden vagyonát szét akarta osztani a szegények között, és úgy akart élni, mint ők. Végül, ha nem is élt úgy, úgy öltözött. Állítólag csak azokat a ruhákat volt hajlandó hordani, amiket maga csinált, azok viszont elég szakadtak voltak.

Michelangelo Buonarroti

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

A Sixtus-kápolna és a Dávid-szobor mestere állítólag gyűlölt fürdeni. Azt gondolta, hogy árt vele az egészségének. Sőt, nemcsak fürdeni utált, de a legenda szerint ruhában és cipőben aludt. Érdekes, hogy amúgy 89 éves koráig élt. De azért nem javasoljuk, hogy ezt a büdi rutint kövessétek.

Honoré De Balzac

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

A Goriot apó című regény francia szerzője pusztító mennyiségű kávét ivott. Állítólag napi 18 órákat dolgozott egyhuzamban, ehhez pedig kellett neki az „elixírje”, a kávé. Pontosabban a koffein. A szóbeszéd szerint napi 50 csészével ivott meg. Nem tudjuk, ez hogyan sikerült, nekünk már a harmadik-negyedik után kiugrik a szívünk a helyéből… Balzac egyébként 51 évesen halt meg.

Frida Kahlo

A világ egyik legkülönlegesebb festője, Frida Kahlo a fél életét ágyban töltötte betegsége miatt. Magányos azonban nem volt, például rajongott az állatokért, akiket szeretett is maga körül tudni. Kisebb állatkert volt a házában, ahol a kutyák mellett majmai, őzikéje, papagájai, tyúkjai voltak. És még egy sast is tartott. Utóbbi neve: Gertrudis Caca Blanca volt, vagyis Gertrudis Fehér Kaki.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Mindig csak az igazat!

Jó reggelt!

Peches ember ne menjen a jégre.

Biztos választás, fura kék spirál az égen, tiltakozó sztárok a Golden Globe-on – híradó

És egy miniszarvas megküzdött egy másfél tonnás orrszarvúval.