Ha nem haltak volna ki a dínók, most nem ehetnénk szőlőt

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A szőlő évezredek óta összefonódik az emberiség történetével, hiszen már az őseink is abból csinálták a bort. De ez nem lett volna így, ha a dinoszauruszok nem tűnnek el a bolygóról, legalábbis egy új kutatás szerint.

Amikor 66 millió évvel ezelőtt egy aszteroida becsapódott a Földbe, kiirtotta a hatalmas, nehézkes állatokat, és megteremtette a feltételeket ahhoz, hogy más élőlények és virágok is kifejlődhessenek.

Egy csapat tudós most 19-60 millió éves megkövesedett szőlőmagokat gyűjtött be és vizsgált meg. Ezeket Kolumbiában, Panamában és Peruban fedezték fel. Arra voltak kíváncsiak, honnan indult a szőlő és terjedt el az egész világon.

A kutatás vezetője szerint ezek a legősibb szőlők, amelyekre a világnak azon a felén bukkantak, és csak pár millió évvel fiatalabbak a bolygó abszolút győzteseinél. A legrégebbi szőlőmagkövületeket Indiában tárták fel, azok nagyjából 66 millió évesek.

Az állatok lágyszöveteihez hasonlóan a gyümölcsök húsa sem fosszilizálódik (vagyis kövesedik meg), de a magvak igen: ezek segíthetnek megérteni a tudósoknak, hogy milyen növények voltak jelen a földtörténet különböző szakaszaiban. A kutatók szerint a felfedezésükből az derül ki, hogy csak a dinoszauruszok kihalása után kezdett elterjedni a világon a szőlő.

Bár a szőlőmagkövületek aprók, az alakjuk, a méretük és egyéb jellemzőik miatt a tudósok könnyen azonosítják őket. Ezek után CT-vizsgálatoknak vetik alá a magvakat, hogy tanulmányozzák a belső szerkezetüket.

„Mindig az állatokra, a dinoszauruszokra gondolunk, amikor a becsapódásról van szó, mert őket érintette a legnagyobb mértékben, de a kihalásuk a növényekre is óriási hatással volt” – magyarázta a kutatásvezető, aki szerint az erdő az idők során úgy rendeződött vissza, hogy megváltozott a növények összetétele.

A dinoszauruszok eltűnése után a trópusi erdők benőttek, és a fák rétegei aljnövényzetet és lombkoronát alkottak. Ezek a sűrű erdők megnehezítették a növények számára, hogy fényt kapjanak, így egymással versenyeztek az erőforrásokért. A kúszónövények (mint például eredetileg a szőlő) előnyben voltak, hiszen feljutottak a lombkoronához.

A dinók kihalásával persze nem csak a növények, hanem a madarak és az emlősök is jól jártak, mivel elkezdték benépesíteni a Földet, ezzel pedig valószínűleg hozzájárultak a szőlőmagok elterjedéséhez. (CNN, IFL Science)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

És az áruló testbeszéd!

Jó reggelt!

Szívószál-hírek!

Lemondott a román elnök, nagyot ment az Eagles a Super Bowlon – híradó

És még: újabb bombafenyegetések voltak, belefojtották a dalt Ed Sheeranbe.