Sok furcsa kocsi volt már az autós történelemben, de az egyik legkülönösebb járgány épp a szomszédunkban, Csehszlovákiában született. A Velorex nem volt jó autó, de a mai napig komoly rajongótábora van, akik nagy lelkesedéssel varrogatják a kocsijukat – ugyanis bőrből van.
Az autók az 1910-es években kezdenek elterjedni. Ekkor még érdekességek és luxuscikkek, de hamarosan megjelennek a sorozatgyártott gépkocsik. Persze ezek is elérhetetlenek voltak a legtöbb embernek. Ahogy teltek az évek, egyre több mérnök próbálta létrehozni a lehető legolcsóbb autót. Ez különösen a második világháború után kapott lendületet, amikor se pénz, se nyersanyag nem volt elég.
Sok gyártó jött rá arra, hogy három kerék olcsóbb, mint négy. Európát ellepték a különféle motoros triciklik. Ilyenben gondolkodott a cseh Stránsky testvérpár is, Frantisek és Mojmir. Az autójukat egészen apró, robogókba tervezett motor hajtotta, az egész szerkezet pedig hegesztett csövekből készült. És rájöttek, hogy az autó burkolatán is lehet spórolni, ha fém helyett műbőrből készítik! Ez nemcsak olcsóbb, hanem könnyebb járművet is eredményezett, ami jól jött a gyenge, apró motorokhoz. A bőrbevonatú, egészen egyedi kinézetű kocsit Bőregérnek csúfolták.
Így született meg az autó, amit előbb Oskar, majd Velorex néven gyártottak. A járművet úgy tervezték, hogy rokkantak is tudják vezetni, például olyanok, akik elvesztették egyik lábukat. A háború után elég sok volt a hadirokkant. Az ilyen autók után nem kellett adót fizetni, ami még olcsóbbá tette a Velorexet. Az első példányok 1945-ben készültek el, majd évről évre egyre több Velorex talált gazdára.
A két testvér folyamatosan fejlesztette a modellt, kijavították a tervezési hibákat, új motorokkal kísérleteztek. De a Velorex megmaradt a létező legolcsóbb autónak.
Egyáltalán nem volt jó kocsi. A szúnyog erejű motor igen szerény haladást tett lehetővé, a háromkerekű felépítés miatt pedig az összes úthibát érezték az utasok. Biztonságról nem is érdemes beszélni: a motorkerékpárokhoz való kerekek és a szerény fékek eleve ijesztővé tették az élményt, ütközésnél pedig a csövekre feszített műbőr semmilyen védelmet nem adott. Frantisek Stránsky, az egyik tervező meg is halt egy prototípus kipróbálásakor, amikor a Velorex megcsúszott a jeges úton.
Ennek ellenére szépen fogyott, mert akkoriban nem nagyon válogathatott a kelet-európai ember az autók között. Ám 1971-ben végzetes hibát követtek el. Leállították a hagyományos Velorex gyártását, és kihozták a négykerekű 435-ös modellt. Ez ugyan jobban hasonlított egy igazi autóra, de éppen ezért bukott el. Belül ugyanaz a kezdetleges szerkezet működött, gyenge motorral és házilag összetákolt gépvázzal.
A vevők azt mondták, hogy köszi, akkor inkább gyűjtünk egy Skodára vagy egy Trabantra – amiből szintén létezett rokkantaknak szánt változat.
Így a Velorex gyártása 1973-ban véget ért. A cég viszont fennmaradt, és szorgalmasan biztosította az alkatrészeket, köztük a műbőr burkolatokat. Így a már futó kocsikat életben lehetett tartani – a mai napig. Mojmir Stránsky 2011-ben halt meg. Temetésén negyven Velorex vonult fel. A klubtagok a mai napig nagy túrákat tesznek meg a Bőregérrel. A jó állapotú példányok pedig többet érnek, mint egy vadonatúj kisautó.
