A Z-generáció egyre több tagja fedezi fel magának a régi, úgynevezett butatelefonokat. Főleg azok, akik igyekeznek leszokni az okostelefon képernyőjének állandó görgetéséről. Az ilyen telefonokról írtunk már nektek: téglafonnak azokat a ’80-as években megjelent telefonokat hívták, amelyek óriásiak voltak és akár 1 kilót is nyomhattak. Mivel szögletesek voltak, egy téglára hasonlítottak, így kapták a becenevüket.
De a ’90-es évek közepén az óriási készülékeket egyre könnyebb és divatosabb mobilok váltották fel. 1996. január 3-án, vagyis éppen harminc évvel ezelőtt a Motorola nevű cég piacra dobta a legmenőbb kihajthatós telefonként ismert StarTAC készüléket. És ezzel örökre beírta magát a telefontörténelem nagykönyvébe.
Technikailag nem ez volt az első „kagyló alakú” telefon. A Motorola már ’89 végén is kísérletezett ilyen kütyükkel, de azokat nem lehetett teljesen lehajtani. Hivatalosan az első kihajthatós telefont Japánban gyártották ’91-től, de a mobilok nem keltettek túl nagy figyelmet és nem lettek kifejezetten népszerűek. Öt évvel később azonban a Motorola StarTAC az egész világon ismertté vált.
Mitől lett ilyen divatos?
A telefon mindössze 88 gramm volt, vagyis a súlya sehol sem volt a téglafonokhoz képest. Könnyen elfért bárkinek a zsebében, hiszen kompakt kis készülék volt. A hajtás fölötti részén a képernyő volt, alatta a billentyűzet. A StarTAC volt az első mobil, amelynél be lehetett kapcsolni a rezgő módot. Ráadásul megvédte a használóját attól, hogy véletlen SMS-eket küldjön, mert a zsebében véletlenül feloldotta a telefont. Később olyan újítások is megjelentek a kihajtható telefonokon, mint a kamera vagy a színes képernyő. Ez ma már viccesnek tűnik, de harminc éve ezek lenyűgöző technikai fejlődésnek számítottak.
Ne felejtsük el a kihajthatós telefon lényegét sem: magát a kihajtást. Ha csörgött a mobil, csak ki kellett nyitni a készüléket a hívás fogadásához. És ha valaki végzett a beszélgetéssel, drámaian lecsukhatta azt. A StarTAC első vásárlói hírességek, üzletemberek voltak, akik mindenhová hordták magukkal a készüléket: aki divatos, előkelő volt és elég pénzt gyűjtött rá, ilyen mobilt vett.
A telefonból világszerte több mint 60 millió darabot adtak el, a Motorola pedig akkoriban köröket vert a többi mobilgyártó cégre.
Persze máshol is próbálkoztak a kinyitható dizájnnal. A Samsung az SCH-, és az SGH-szériával tört be a piacra, a Motorola pedig a Razr nevű mobiljával ismételte meg a StarTAC sikerét 2004-ben. Ebből a telefonból már 130 millió darabot adtak el a világon.
Csúsztatások és a vég
A kinyitható telefon uralmát a csúsztatható telefonok vették át, mielőtt mindketten mentek a levesbe. A csúsztathatós készülékekkel el lehetett rejteni a billentyűzetet, vagyis a mobil tényleg könnyen elfért a legapróbb tenyérben is. A vásárlók kedvelték ezt a stílust, de a 2000-es évek végén megjelentek az okostelefonok, amelyekkel már netezni is lehetett. Többé már senki sem akarta hajtogatni és a csúsztatgatni a mobilját, hiszen megjöttek az érintőképernyők és a nettel a zsebünkbe került az egész világ.
A végső döfést az Apple alapítója, Steve Jobs vitte be a butatelefonoknak, hiszen 2007-ben bemutatta az első iPhone-t. Egyetlen telefon hirtelen egyszerre vált számítógéppé, fényképezővé, zenelejátszóvá, naptárrá és navigációs rendszerré.
A régi telefonokat egyébként több gyártó is újragondolta az elmúlt években. A Motorola 2019-ben felélesztette a Razr-t, ami egy klasszikus kinyitható telefon, a Samsung pedig a Galaxy Z Flip-mobilokkal hozta vissza a kihajtás felszabadító élményét.
Források: SixtySixMag, Vertu.
