Három csirke utazott egy németországi vonat első osztályán

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Több videó is szárnyra kapott a közösségi médiában egy finoman szólva is furcsa jelenetről: a németországi Essenből Kölnbe tartó vonat első osztályú kocsijában három csirke feküdt egy rakás szalmán.

A Spiegel számolt be róla, hogy a szalmával teleszórt, piszkos fülke úgy nézett ki, mint egy rendes tyúkól. A csirkéket csak a végállomáson vették észre a kalauzok, de addigra az utasok már több videót is készítettek az állatokról. Miután a csirkék lebuktak, a rendőrség és az állatmentők a helyszínre siettek.

A Deutsche Bahn, vagyis a német vasúttársaság igyekezett viccesen reagálni az esetre. A tyúkólról készült kép mellé azt írták: „a tojások első osztályúak!”. De azért hozzátették, hogy az elkövetők komoly károkat utaztak. Az állatokat biztonságos helyre kellett vinni, a vonatot pedig ki kellett takarítani, vagyis egy időre használhatatlanná vált.

Egyelőre fogalma sincs a hatóságoknak, hogy ki rakhatta a vonatra a csirkéket, de ismeretlen tettesek ellen nyomozást indítottak.

Fotó: Deutsche Bahn

(Kurier)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Eligazított nagykövetek, pandák a hóban – híradó

Mától lehet korizni a Velencei-tó és a Balaton egy részén, program indul ovisoknak „Na szia, mentő!” címmel.

Néha a legegyszerűbb ötletből lehet meggazdagodni

Egy jó időben feltöltött videó akár százmilliókat is érhet.

Mit csinálj, ha beszakad alattad a jég?

A legfontosabb: ne ess pánikba!