Honfoglalásra készülnek a mosómedvék Magyarországon

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ha eddig nem találkoztál mosómedvével a szabadban, valószínűleg fogsz. És nem is kell rá sokat várni. Magyarország állatvilága elkerülhetetlenül bővül ezzel az amerikai bevándorlóval.

Aminek kevesen örülnek. A mosómedvét ugyanis az inváziós fajok között tartják nyilván. Ezek azok az állatok és növények, amelyek máshonnan kerülnek ide, és megváltoztatják az itteni élővilágot. A mosómedve az egyik ezek közül, amit rendkívül veszélyesnek tartanak. Ez az állat ugyanis okos, és nagyon jól alkalmazkodik.

Ő például tudja, hogy az emberektől lehet kunyerálni. Fotó: Wikimedia

A mosómedve Észak-Amerikából származik. Körülbelül fél méteres teste van a farkát leszámítva, és 5-10 kilót nyom, bár vannak nagyobb darabok. Európában fogságból elszabadult példányok telepedtek meg, és viszonylag hamar alkalmazkodtak. Ebben segíti őket rendkívüli intelligenciájuk. Az állat a kísérletekben egészen bonyolult zárszerkezeteket is képes volt kinyitni, ráadásul meg is jegyzi, hogyan kell csinálni. Sőt az sem hozza zavarba, ha a zárat megfordítják. Így aztán könnyen hozzáfér a kukákhoz, és nem állítja meg a kilincsre zárt ajtó. Hackelni még talán nem tud, de lehet, hogy csak idő kérdése, hogy hitelkártya-adatokat is lopjon.

A mosómedve egyébként nem medveféle, és nem is mos. Van ilyen: a cirkáló sem cirkál. Szeret a vízben matatni, a tudósok úgy gondolják, hogy ezzel a tapintását fejleszti – amellett, hogy rákokat, kagylókat keresgél. Kézügyességre nagy szüksége van, mert éjszakai állat, és egy jól sikerült betörésnél gyorsan ki kell pakolnia, amit csak tud.

Német illetőségű mosómedve egy kisvárosban. Fotó: Wikimedia

A természetben rovarokat, csigákat és madarakat zsákmányol, nagy fészekrabló. Emellett eszik gyümölcsöt és magokat is. A városi környezet, illetve a mezőgazdaság viszont terített asztal neki. A rengeteg ennivaló, amit az ember kidob vagy őrizetlenül hagy, sokkal könnyebb és finomabb préda, mint egy madár. És megvan az esze, hogy megszerezze. Amerikában az egyik neve az, hogy kukázó panda, mert tervszerűen borogatja fel a szemeteseket, és válogatja ki belőlük, ami neki kell.

Kinek fáj?

Magyarországon a mosómedve érkezése leginkább a rókákat fenyegeti. A rókák is nagy guberálók, de a természetes táplálékukat is elehetik előlük az új jövevények. Ezenkívül a madarakat veszélyezteti, mert ahogy már említettük, nagyon hatékonyan fosztja ki a fészkeket, mivel imádja a tojást. További kockázat, hogy kutyákra és más állatokra veszélyes betegségeket terjeszt, valamint veszettséget. Igaz, azt a róka és más állatok is hordozhatják.

Magyarország erdőiben már stabilan jelen van, legalább két csoportjáról tudunk: Pest és Bács-Kiskun megyében. Az éghajlat megfelel neki, ennivalót talál, ravasz és ügyes állat – a mosómedve minden bizonnyal velünk marad, és hamarosan megjelenik a városokban. Ott egyébként a kóbor macskákkal is meg kell küzdenie az élettérért.

Mivel inváziós fajnak számít, nálunk és Európa nagy részén is vadászható, illetve csapdákkal próbálják ritkítani. A tartása pedig csak állatkerteknek engedélyezett. Németországban 2023-ban már több mint 200 ezer mosómedvét lőttek le, de maradt belőle elég.

Amikor invázióról és betolakodásról beszélünk, az mindig viszonylagos. Minden élőlény jön valahonnan, legfeljebb korábban követte el az inváziót. Mi magyarok például ezer éve. Az akácfa sem őshonos növény, fel is merült már az irtása – de hát az akác adja a legjobb mézet, és értékes faanyagot. Végső soron meg kell tanulnunk együtt élni a betelepedő vendégekkel.

A mosómedve amúgy nagyon cuki állat. Öntörvényű és erőszakos, mint a macska, ravaszabb a rókánál, és sokban hasonlít a majmokra. Ezenkívül sose megy ki a divatból a fekete álarca. Ennek ellenére jó, ha tudod, hogy ez nem macska, hanem egy vadállat, és ha megpróbálod megfogni, akkor megharap. Illő távolságból viszont nagyon szórakoztató, lenyűgöző teremtmény. Pár évtized múlva ugyanolyan közismert lakója lesz a magyar erdőknek és lépcsőházaknak, mint ma a mókus – vagy a patkány.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Édes világnapot ünneplünk ma.

Karácsony a rendőrségen, patkányok Budapesten, aranyérem Szingapúrban – híradó

Az Orbán-birtok környékén pedig a zebrák után feltűntek az antilopok is.

Megvan Magyarország tortája

Augusztus 20-tól sok cukrászdában majd meg is kóstolhatjátok.