Idén lett negyvenéves a magyar animáció egyik leghíresebb és legnépszerűbb alkotása, a Macskafogó. A jubileum alkalmából ingyenes kiállítás nyílt a film szülőhelyén Budapesten, az egykori Pannónia Filmstúdió épületében. A pontos cím: Budapest, 1021, Hűvösvölgyi út 64, A tárlat 2027. március 31-ig látogatható.
A látogatók eredeti rajzokat, trükk- és vágóasztalokat, celluloidokat és legendás kellékeket tekinthetnek meg. Megnézhetik többek között Ternovszky Béla rendező egykori íróasztalát és Mr. Teufel irodájának részletét is. A kiállítás emellett számos kulisszatitkot és korai karaktertervet mutat be a kultikus rajzfilmről. Kiderül például, hogy eredetileg milyen színűnek tervezték a legfőbb gonoszt, a hófehér Giovanni Gattót. (És az is, hogy ez szó szerinti fordításban Macska Jánost, vagyis macskajancsit jelent). És azt is megtudhatod a kiállításból, hogy melyik szereplő lett volna az első tervek szerint robot. (Végül egér lett…)

Bár a kiállítás nem túl nagy, de a film rajongói biztosan élvezik majd. A tárlat bejárása körülbelül háromnegyed órát vesz igénybe, így érdemes összekötni egy budai erdei sétával vagy kirándulással.


