Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Meleg lesz ma. Nagyon. Akár 38 fokig is kúszhat a hőmérő higanyszála. Most egy pár újabb nehéz nap jön azoknak, akik nehezebben bírják a meleget. Kitartás, csak szombatig kell várni a felfrissülésre!

Ma a nagyon drámai hangzású Ipoly nevűek ünnepelnek. Sokféle elmélet létezik arra vonatkozóan, honnan ered a név: egyes források görög, mások német eredetet tulajdonítanak neki. Utóbbi szerint az Ipoly az Ippolit névből származik és a lovakkal való kapcsolatot szimbolizálja. Valószínűbb, hogy a név az Ipoly folyó nevéből jön. Ünnepelnek még az Áldáska nevűek is, de az ő nevük jelentését már nem annyira bonyolult megfejteni.

Ma van a Balkezesek Nemzetközi Világnapja. Ezt 1976-ban tartották meg először, és a balkezesek elnyomottságára hívták fel a figyelmet. Nem volt túlzás az „elnyomottság” szó. Ma már tudjuk, hogy ennek negatív következményei vannak, de a ’60-as évekig divat volt erőszakosan „átszoktatni” a balkezes gyerekeket a jobb használatára az iskolákban. Ha a diákok a „rossz” kezüket használták, ráütöttek az ujjaikra vonalzóval (vagyis kaptak egy körmöst). Az is előfordult, hogy hátrakötötték a bal kezüket, hogy a jobbal írjanak. Ez a gyakorlat ma már tilos az iskolákban, hiszen bebizonyították, hogy az átszoktatás pusztító következményekkel járhat, és még haszontalan is. Sajnos elvétve azért mostanában is előfordul, hogy egy-egy tanító a jobbkezességre kényszeríti a kisdiákját.

Pedig a balkezességgel nincsen semmi baj, csak egy csomó ideig rossz volt a sajtója. A Biblia és a babonák is a „rossz” oldallal azonosítják a bal oldalt, és a balkezesség is mindig az ügyetlenséghez, a szerencsétlenséghez kapcsolódott. De gondoljunk csak a balszerencse, balsors, balfácán szavainkra. A pozitív jelentések a jobbhoz tartoznak: az angolban a right szó jobb oldalt és helyeslést is jelent. A balkezesség amúgy biológiai alapokon nyugszik. Hogy melyik kezünket szeretjük használni, az nem megszokás kérdése, többek között azon múlik, melyik agyféltekénk dominánsabb. Éljenek tehát a balkezesek! Olvassanak minket ők is az esti híradóig!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kicsoda JD Vance, az Egyesült Államok alelnöke?

Nyomorúságos gyerekkorát leküzdve emelkedett magasra.

Garfield

Elhamarkodott ígéretek.

Jó reggelt!

Tavaszi letyhedtség!