Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kellemes őszi nap lesz ma, igazi kiránduló, gombászó idő. Néhol picit eleredhet az eső, de legfeljebb rövid ideig. Ez pedig a gombáknak igazán jó hír. Miksa nap van ma, ami a Miklós név szláv alakja. És nem összekeverendő a Miskával, mert az meg egy becenév.

1492-ben ezen a napon lépett partra Kolumbusz Kristóf a Bahamákon. Ennek persze nagyon megörült, egyrészt mert közel egy hónapja hajózott, másrészt mert azt hitte, felfedezte Amerikát. Pedig arra még várni kellett néhány évet. A feljegyzésekből kiderül, hogy a Bahamákon isteneknek kijáró tisztelettel fogadták a felfedezőket. Persze akkor még nem tudták szegény helyiek, hogy jól el kell zárni a kincseket, mert a felfedezők számával egyenes arányban nőni fog a balszerencse, vagyis a pech mennyisége.

Ma írunk nektek egy másik kincskeresésről, egy sokkal barátságosabbról, persze. És arról is, hogy pech-e az, ha telekakálja a madár az autót. Érdekes módon, ha a fejedet találja el egy galamb, arra azt mondjuk, hogy szerencsét hoz. Háááát…

Jó olvasgatást, jó pihenést kívánunk mára. Szerencsét inkább nem kívánunk.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

És az áruló testbeszéd!

Jó reggelt!

Szívószál-hírek!

Lemondott a román elnök, nagyot ment az Eagles a Super Bowlon – híradó

És még: újabb bombafenyegetések voltak, belefojtották a dalt Ed Sheeranbe.