Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Folytatódik a ködös, nyálkás, szürke idő, nem sokat látjuk majd a napot. Délután legfeljebb 7 fok lesz, úgyhogy sapka, sál, de ezt már úgyis tudjátok. A Ferencek és az Olíviák ünnepelnek, boldog névnapot nekik!

Ma írunk nektek a világ egyik legszennyezettebb folyójáról, ami Argentínában található. A büdös, szemetes víz megbetegíti a parton élőket, de a hatóságok így sem dolgoznak éjjel-nappal a tisztításán, sőt.

És írunk nektek egy rántotthús-kiállításról is, ami nem Magyarországon, hanem Bécsben volt nemrég. Osztrák barátainknál óriási bécsi szeleteket lehet kapni, de valljuk be, mi, magyarok is megőrülünk a rántott húsért. Olyannyira, hogy több dal is született már róla.

A Kiscsillag zenekar egyik dalszövegében úgy szerepel, hogy „az én szívem rántott hús, de azon a bunda nem liszt, nem tojás és nem is zsemlemorzsa”. De a 100 Folk Celsius is megénekelte a panírozott finomság történetét a Rántott hús című dalban. És persze itt van még Palya Bea klasszikusa is, amit régi gyerekkori emlékei, a vasárnapi húsklopfolás ütemei ihlettek.

Szép napot és jó étvágyat, bármit is esztek ma!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Békává változott egy rendőr az Egyesült Államokban

Legalábbis egy rendőrségi jelentés szerint.

Milyen állat lakik benned? Kik a therianok?

Vannak, akik úgy érzik, van bennük valmi farkas. Vagy éppen macska.