Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Hát, esni fog. Délelőtt főleg, de lehet, hogy délután is. Vigasztaljon, hogy a földeknek és az erdőknek ez nagyon jól jön most, mert elég száraz volt a tél. Persze te nem a földeken meg az erdőben laksz, de ha van benned egy kis együttérzés, akkor könnyebb lesz örülni.

Ma egy olyan fazonról lesz szó, akiben nem nagyon van ilyesmi. Elon Musk, a világ leggazdagabb embere igazi elszabadult hajóágyúként működik Donald Trump elnök mellett. És ennek ára van – erről írunk ma.

A magyar nem épp hajós nemzet, úgyhogy inkább hírből ismerjük ezt a jelenséget, de nem nehéz megérteni. A vitorlás kor hadihajóinak súlyos ágyúi legalább akkora veszélyt jelentettek az őket hordozó hajóra, mint az ellenségre. Vastag kötelekkel rögzítették őket, de ha ezek elengedtek, az ide-oda guruló ágyú szanaszét verte a hajótestet. Néha el is süllyesztette a saját hajóját. Azóta mondják az irányíthatatlan, megbolondult emberekre, hogy elszabadult hajóágyúk.

Boldog névnapot kívánunk minden Gábornak és Karinának! Garfieldnek nincs névnapja, ő csak úgy jön magától, mindjárt.

 

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Lecsaptak a veszélyes büfékocsikra, kész a lop-stop törvény – híradó

Autó üldözés Budapesten, dróncsapások, uniós pénzek és jégeső.

Pénteken jön a Mozgás Éjszakája

Ingyenesen kipróbálhatsz egy csomó sportágat az ország 90 pontján

Csütörtökön indul az eddigi legnagyobb és leghosszabb foci-vébé

A leglelkesebbek több mint száz meccset nézhetnek majd meg.