Furcsa idő lesz ma, Kelet-Magyarországon hőség, nyugaton pedig záporok, zivatarok. Estére pedig heves viharokat is jósolnak a fél országban. Akármit is csinálsz ma, készíts be naptejet, esőkabátot. Valamelyik biztosan jól jön majd.
Ha megúsztad az esőt, ünnepeld meg a napot egy jégkrémszendviccsel. Már csak azért is, mert ma van ennek az édességnek a világnapja. 1899-ben New Yorkban bukkantak fel először olyan árusok, régies néven kucséberek, akik kis kézikocsiról árulták a két keksz közé kent fagylaltot. A jégkrémszendvics akkora sláger lett, hogy az újságok az egész országban cikkeztek róla.

Azt sajnos nem írták le, ki volt az a zseni, aki ezt kitalálta. De hamarosan Amerikában mindenhol kapható lett a fagyiszendvics, főleg utcai árusoknál. Darabját egy centért kínálták. Aztán rengeteg recept jelent meg a lapokban, minden szakács tudni vélte, hogyan a legjobb a szendvics. Volt, aki szerint úgy, ha két réteg piskóta veszi körül a fagyit. Volt, aki a csokis kekszre esküdött, más a teasütire. Végül 1945-ben feltalálták a gépet, ami vékony ostyalapok közé tudta préselni a jégkrémet. Van tehát mit ünnepelni ma, jó étvágyat kívánunk hozzá.
Hétvége lévén nem lesz ma se képregény, se esti híradó, de nem hagyunk érdekes olvasnivalók nélkül. Boldog névnapot kívánunk Lehel nevű olvasóinknak, a szülinaposoknak pedig nagy pacsit küldünk.