Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Indul a tanév második hetének második napja. Boldog névnapot azoknak az Ádámoknak, akik ma ünnepelnek és nem karácsonykor. Délelőtt még előfordulhatnak kisebb záporok, de folytatódik a meleg, délután akár 27 fok is lehet.

65 éves lett Hugh Grant, akit évtizedekig csak angol hősszerelmesként ismert a világ. Olyan romantikus filmekben játszott, mint a Négy esküvő és egy temetés, a Bridget Jones naplója vagy a Notting Hill (aminek a magyar címe a rémes Sztárom a párom). Grant manapság a sötétebb, érettebb oldalát is megmutathatja (például az Úriemberek című filmben, illetve a Tudhattad volna című sorozatban).

A mai nap szava a hipochondria (ejtsd: hipohondria). Ez egy olyan állapot, amelyben valaki az ideje nagy részében amiatt aggódik, hogy súlyos betegségben szenved vagy veszélyben van az egészsége – annak ellenére, hogy egyáltalán nincsenek tünetei, vagy vannak, de nagyon enyhék. A hipochondriát ma már inkább betegségszorongásos zavarnak hívják az orvosok. Ma írunk azokról, akik ebben szenvednek.

Addig is, ha szeretnétek kérdést feltenni Leiner Laurának, a Szent Johanna gimi írójának, akkor ebben a cikkben megtehetitek!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!