Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szeles, helyenként esős nap lesz ma is. Mihály, Gábor és Rafael napja van. Emellett a libahús és a némafilm ünnepe, továbbá ez a Konfuciusz-nap is. Ő a hagyományos kínai vallás alapítója volt. Igen, lógunk még nektek egy nagy körképpel a világ vallásairól, de egyszer meglesz az is.

Ma is teszünk egy lépést, ha kicsit is. Az utóbbi napok botrányai miatt sokat beszélünk egy fura kis pártról, amiről azt is nehéz eldönteni, létezik-e egyáltalán. Pedig elvileg kormányon van! A Kereszténydemokrata Néppárt különös történetéről mesélünk ma. Az ország egyik fele örül, hogy vannak a politikában ilyen istenfélő hősök. A másik fele meg enyhe hidegrázást kap ezektől a szentfazekaktól. A szentfazék egyébként olyan embert jelent, aki szívesen mutogatja, milyen mélyen hívő és erkölcsös ember ő, de igazából semmivel se jobb a többieknél.

De persze ennél vidámabb olvasmányokkal is készülünk. Viszont képregény ma sajnos nem lesz, mert épp kifogytunk. Holnap viszont már valószínűleg érkezik Garfield vagy Kázmér! Elnézést a fennakadásért. Egy újságot működtetni nem mindig egyszerű. De miénk a világ legaranyosabb közönsége: ti!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Birkakaka miatt kellett elhalasztani egy focimeccset Angliában

A csapat menedzsere is beállt lapátolni a pályára szabadult birkák után.

Elhunyt Jane Goodall, a világ egyik legemberségesebb tudósa

Bebizonyította, hogy az emberek nem sokkal különbek az állatoknál.

Ő az első AI-generált színész Hollywoodban

A színészek tiltakoznak, szerintük a jelenség tönkre teheti a filmipart.