Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ne is reméljünk napfényt, ködös, borongós idő várható, ráadásul nagyon hideg. Napközben legfeljebb 3 fok lesz, kesztyű, sapka, sál, tudjátok…

A Lázár és az Olimpia nevű olvasóinknak boldog névnapot kívánunk!

1900-ban (megközelítőleg) ezen a napon létrehozták az úgynevezett Guzman-díjat. Ez egy orvosi és egy csillagászati díj volt egyszerre. Az utóbbi kategóriában 100 ezer frankot ajánlottak fel annak az embernek, aki kapcsolatba tud lépni a földönkívüliekkel. Meglepő módon a marslakókat kizárták a versenyből, mert annak idején úgy gondolták, hogy velük túl könnyű lenne kommunikálni.

A díjat Anne Emilie Clara Goguet alapította, és a fiáról, Pierre Guzmanról nevezte el. Az elismerést persze sokáig nem adták át. Anne Goguet úgy döntött, hogy amíg nem beszél valaki a földönkívüliekkel, addig a kamatozó 100 ezer frankból ötévente az is kaphat, aki jelentős előrelépést tett a csillagászat területén.

A felhalmozódott összeget – és egyben a díjat – végül az Apollo 11 legénysége kapta 1969-ben, a Holdra szállás után. Földönkívüliekkel amúgy az űrhajósok sem találkoztak, de akkoriban ők kerültek a legközelebb hozzájuk…

Ma hosszabban is írunk nektek arról a kérdésről, amelyet már többen is feltettetek nekünk üzenetben az elmúlt hónapokban: hogy miért nincsen Magyarországon oktatási és környezetvédelmi minisztérium. Este pedig várunk titeket a híradóval! Szép napot!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Elszakadt a papucsa, így nyerte meg az ötöslottót

Egy magyar lottónyertes elmesélte, hol vette a szerencsés szelvényt.

Garfield

Ne sürgess!

Jó reggelt!

Dirmeg, dörmög a medve, nincsen neki jó kedve.