Auguszta napja van, és az előrejelzés szerint egész nap eshet az eső. Bár eredetileg a májusi esőre mondták, hogy aranyat ér, manapság minden esőnek örülni kell, hiszen az országnak nagy szüksége van a vízre.
Virágvasárnap van. Ez egy keresztény ünnep, a húsvét előtti vasárnapot hívják így. Ekkor emlékeznek meg arról, hogy Jézus szamárháton bevonult Jeruzsálembe. Az ilyen kétezer éves legendáknál nem meglepő, hogy kicsit keverednek a dolgok – virágról például nem volt szó eredetileg. Jézust a nép felszabadítóként fogadta és ünnepelte, de nem virágokat szórtak a nyomába, hanem valószínűleg pálmaágakat. A pálma ősidők óta a győzelem jele volt. Ehhez képest egy héttel később jól megölték. Bár aztán meg feltámadt, szóval végül is ő nyert.
Persze Európában a déli országokat kivéve nem sok pálma nő, így az ünneplés eszköze nálunk a virág lett. Konkrétabban a fűzfa virágzó ágai, a barkák. A hagyomány szerint ilyenkor tartják a barkaszentelést. Vagyis a pap megáldja a fűzfaágakat, és azokat a hívők hazaviszik. Sajnos nem ehető.

A virágok ünneplése egyébként jóval régebbi szokás, mint a kereszténység. A tavasz, a kemény téli küzdelmek vége mindig a jókedv, a fellélegzés ideje volt, és ennek szép, kedves hírnökei az első virágok.
Igyekszünk kedves és békés olvasnivalókkal előállni ezen a napon tehát, hacsak nem történik valami halaszthatatlanul fontos esemény. Sajnos erre megvan az esély; például ha Jézus most vonulna be Jeruzsálembe, akkor lehet, hogy le kéne pattannia a szamárról egy iráni rakétatámadás miatt, és bebújni egy bunkerbe, amíg továbbmehet. Vagy mondhatná, hogy rakétázzatok csak, úgyis feltámadok!


