Boldog névnapot kívánunk a Zsoltoknak! A fagyos reggel után felhős nappal jön. Legfeljebb 12 fokot mérhetünk, szóval rétegesen öltözzetek fel!
Ma nagy buli várható a pesti utcákon: úgynevezett „rendszerbontó nagykoncert” lesz a Hősök terén, ahol több mint ötven előadó lép fel, köztük Azahriah, Beton.Hofi, illetve a Carson Coma tagjai. Hogy mi a célja az ingyen vállalt fellépéseknek, arról délután bővebben is írunk nektek.
Százhuszonöt évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Kresz Géza, orvos, aki a magyar mentőszolgálat elődjének alapítója volt. Kresz egy bécsi barátjával tanulmányozta a külföldi mentőszervezetek tevékenységét, majd hazatérve elhatározta, hogy itthon is létrehoz egy ilyet. 1887 májusában az ő kezdeményezésére indult el a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME). Addig a baleseteknél általában egy rendőrorvos látta el a sérülteket, akiket hordszéken vittek be a legközelebbi kórházba.
Az elbeszélések szerint a mentősök első páciense egy mentális gondokkal küzdő dühöngő járókelő volt, a másodikhoz pedig epilepsziás roham miatt vonultak ki. 1887 végére már 373 esetnél segítettek. Az önkéntes mentők általában hordszékkel vagy hordággyal jelentek meg a baleseteknél, de volt egylovas kocsijuk és egy orvosi műszerekkel felszerelt betegszállító kocsijuk is (amit a bécsi kollégáiktól kaptak). A BÖME-nek hatalmas szerepe volt az 1892-es kolerajárvány elleni küzdelemben.
Kresz később létrehozta a mentőmúzeumot, több könyvet írt, és királyi tanácsosi, illetve nemesi címet kapott a munkájáért. A mentőmúzeum és egy 13. kerületi utca is az ő nevét viseli. A BÖME egyébként csak a II. világháború után alakult át. Az egyesületet összevonták a vidéki egységekkel, így jött létre az Országos Mentőszolgálat 1948 májusában.
Más érdekességekkel is jövünk ma, este hétkor pedig jelentkezünk a legfrissebb hírekkel! Szép napot!


