Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Boldog névnapot a Henrik és a Roland nevű olvasóinknak! Az országban több helyen záporok, zivatarok lehetnek ma, de továbbra is meleg lesz, délután 30 fok várható.

Húsz évvel ezelőtt ezen a napon indult el a közösségi média egyik vezető terméke, a Twitter, amit ma már X-nek hívnak. Akkoriban már létezett a Facebook, de ott az ismerősszerzésen és a saját profil kialakításán volt a hangsúly. Jack Dorsey, egy podcastcég dolgozója kitalálta, hogy szükség lenne egy olyan felületre is, ahol rövid, SMS-szerű bejegyzéseket lehet megosztani. Az oldal a nevét a twitter, vagyis madárcsicsergés, csivitelés szóból kapta.

Dorsey az első bejegyzését 2006 májusában tette közzé, július 15-én pedig az egész világ számára elérhetővé vált az oldal. A Twitter később friss hírfolyammá fejlődött: a politikusok itt szóltak a választóikhoz, a legfontosabb közéleti eseményeket itt lehetett kommentálni, és ide érkeztek a leggyorsabban fotók és videók, ha történt valami érdekes a világban.

2022-ben a feltaláló, mérnök Elon Musk megvette a Twittert, jelentősen átalakította és aztán át is keresztelte X-re. A közösségi médiafelület változásait (például a kevesebb moderációt, vagyis a sértő, bántó posztok vizsgálatát vagy törlését) sokan katasztrofálisnak találták, mások örültek, mert ilyennek képzelték el a valódi szólásszabadságot.

Hamarosan kiderül, hogy ki lesz ott a vasárnapi foci-vb döntőjében. Ma délután foglalkozunk is a témával, de ezúttal nem a legszebb arcát mutatjuk. Mióta ugyanis létezik a bajnokság, azóta kísérik rasszista megnyilvánulások. Írunk arról, hogyan csapódott le mindez a pályákon, és csapódik manapság a közösségi médiában. Este hétkor pedig jövünk a szokásos híradóval. Szép napot!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Országos tanévnyitó ígéretekkel, a Google már Amerika-tónak hívja az Ontario-tavat – híradó

Elindult az egyeztetés a közmédiáról, akár nyolc évet is kaphat a részeg, aki repülőt lopott szombaton.

Mi lenne, ha élnének T-Rexek?

Nagyon vigyáznunk kéne rájuk, az lenne.

Egy rövidszőrű vizsla lett 2026 legcukibb repülőtéri kutyája

A Bolt nevű német vizsla tényleg aranyos, de közben nagyon komoly munkát végez.