Kicsit felhős, néhol esős idő várható, de az egész országban nagyon meleg lesz, akár 36 fokos hőmérséklettel.
Az Erika és a Bella nevű olvasóinkat köszöntjük ma a névnapjukon!
130 évvel ezelőtt ezen a napon ünnepélyesen átadták a budapesti Nagykörutat. Ez a belváros egyik legfontosabb, és Európa egyik legforgalmasabb villamosútja az ott haladó 4-6-os járat miatt. A körút a Margit híd pesti hídfőjétől a Petőfi hídig húzódik, több mint 4 kilométer hosszan. Az 1800-as évek második felében Pest hatalmas tempóban nőtt. Egyre több lett az út, az ember, az üzlet, így szükség volt egy olyan széles útra, ami összeköti azokat.
Felmerült, hogy egy hajózható csatorna legyen a területen, de erre nem volt pénz. Hogy megépítsék az utat, 251 épületet romboltak le, de közben rengeteg házat, vendéglátóhelyet, szórakozóhelyet húztak fel, például a Vígszínházat és a New York-palotát. A Nagykörút valaha elegáns, előkelő főútnak számított, de mára nagyon koszossá, hangossá vált, nem egy nagy élmény végigsétálni rajta. Érdekesség, hogy a Kiskörúthoz hasonlóan a Nagykörút sem hivatalos elnevezés, de ettől függetlenül mindenki így hívja.
Délután friss olvasnivalókkal jövünk, hamarosan pedig – ahogy ti is – ráfordulunk az iskolakezdésre, és többet írunk az oktatásról. Szép napot, gyertek az esti híradóra is! És ha még nem tettétek, töltsétek ki a kvízt!


