Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Boldog névnapot, kedves Rebekák és Dorinák! Meleg lesz ma, de nem megyünk 30 fok fölé. Cserébe az eső sem fog esni.

360 évvel ezelőtt ezen a napon, 1666. szeptember 2-án tört ki a nagy londoni tűzvész. Az elnevezésben semmi túlzás nincsen, tényleg pusztító katasztrófa tarolta le a várost, amelyben több mint 13 ezer ház és majdnem 90 templom égett le.

A tűz egy pékségből indult, ahol valószínűleg kipattant egy parázs a kemencéből. De igen zsúfolt volt a város, és a fából készült utcai házak egy pillanat alatt kigyulladtak. Akkoriban még úgy próbálták megfékezni a lángokat, hogy a tűz útjában álló épületeket gyorsan lebontották, de a londoni polgármester ezt először nem engedélyezte.

A lángok négy napon keresztül tomboltak és több tízezer ember maradt otthon nélkül. Londont végül újjáépítették – a házakat pedig akkor már főleg téglából és kőből emelték, hogy megelőzzék a hasonló baleseteket. (A fenti képünk egy londoni művész festménye a tűzvészről.)

Ma délután írunk nektek a volt szocialista országok egyik kedvenc kocsijáról: a Trabantról. Magyarországon is nagyon népszerű volt, pedig nem volt jó autó – sokan mégis örömmel emlékeznek rá. Hamarosan megtudhatjátok, hogyan gyártották ezeket és hány van még belőlük ma is az utakon. Kitartást kívánunk a tanév első igazi napjához, gyertek az esti híradóra is!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Új gyermekvédelmi törvény készül, Trump szerint az ukránok tehetnek a magas dízelárakról – híradó

Megkezdődött a per a fák nélküli lombkoronasétány miatt, nem volt kötelező biztosítás a volt belügyminiszter Wartburgján.

Bajban van az európai autóipar, és előbb-utóbb mi is

Kína odatette magát, a Merci-csillag már nem ér tízmilliókat. És sajnos az Audi sem.

Újra elindul a duci macik versenye

A medvék nem tudják, hogy ez verseny, de egyébként nagy a tétje.