Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Sok napsütésre készülhetsz ma, de kimondottan meleg nem lesz. Mitől is lenne, hiszen október közepe van. Még egy hét, és kezdődik az őszi szünet is.

Gál napja van, boldog névnapot kívánunk annak, akit illet.

A katolikus egyházban pedig Szent Gál ünnepét tartják ma. Szent Gál egy ír származású hittérítő volt a hetedik században, aki főleg a mai Svájc területén tevékenykedett. Halála után számtalan legenda született róla, mint általában a szentekről. Az egyik szerint Gál kiválóan értett az állatokhoz, szívesen barátkozott velük, akik viszonozták is a barátságát. Egy alakommal egy medve mancsából kihúzta a belefúródott tövist. Cserébe a mackó hordta neki a fát az építkezéseihez. Valamit egyébként tényleg tudhatott Gál, hiszen mindennek ellenére 96 évet élt, ami a középkorban (is) különösen hosszú életnek számít. Annyira népszerű szent volt, hogy Európában több települést is róla neveztek el. A svájci Sankt Gallen mellett például a magyar Szentgál, Gálszécs és Alsógalla is az ő nevét viseli.

Ma van a kenyér világnapja is, jó étvágyat kívánunk az ünnepléséhez.

Viszont egy egészen komoly témát hoztunk nektek mára. Egy felmérés megvizsgálta, hogy milyen állapotban vannak a magyar gyerekek lelkileg és szellemileg. Az eredmény nem valami rózsás, de te is sokat tehetsz azért, hogy ez változzon.

Hamarosan érkezik a képregény és egyéb nyalánkságok, este pedig várunk vissza a híradóra is.

A kiemelt képen Szent Gál és medve barátja látható egy templomi freskón. Kép: Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Közhírré tétetik!

Iskolai bombariadók Budapesten, engedély nélkül tartott himalájai tahr Hatvanpusztán – híradó

Továbbá EU-csúcs, sivatagi villámárvíz és egy két métert növő hegy.

Bombafenyegetést kapott két pesti suli

Szerencsére nem történt baj.