Kártérítést nyert egy német turista, aki a nyaralása alatt alig talált napágyat a szállodában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Különös per zajlott nemrég egy németországi bíróságon. Egy férfi – akit a hatóság nem nevezett meg – 2024-ben Görögországban, Kosz szigetén nyaralt egy szállodában. Elmondása szerint naponta 20 percet töltött azzal, hogy napozóágyat keresett, pedig reggel 6 órakor kelt. Mire leért a vízhez, a legtöbb ágyat már letakarta valaki a törölközőjével.

A férfi gyerekei kénytelenek voltak a földön feküdni az üdülés alatt, ezért beperelte azt a németországi utazásszervező céget, aki igazgatta az útjukat. A turista azzal érvelt, hogy a szervező nem érvényesítette az üdülőhely „törölközőfoglalási tilalmát” (vagyis hogy nem lehet lefoglalni az ágyakat), az pedig nem szólította fel a vendégeket, akik ezt csinálták. A család egyébként 7186 eurót, vagyis több mint 2 és fél millió forintnyi összeget fizetett a nyaralásért.

A hannoveri kerületi bíróság a férfinak adott igazat és kijelentette, hogy az utazási csomag nem biztosította az ígért élményeket, így a család 320 ezer forintnak megfelelő összegű kártérítést nyert.

Kosz kikötője. Fotó: Wikipedia/Steven Fruitsmaak

A bírók szerint bár a nyaralóknak el kell fogadniuk, hogy nem mindig kapnak nyugágyat, a felelősség ebben az esetben a szállodával kommunikáló utazásszervezőn volt. Ő ugyanis nem jelezte a szálloda felé, hogy biztosítson „ésszerű arányt” a napozóágyak és a nyaralók száma között.

Sok turista találkozott már a nyaralása során a nyugágyháborúval, amit hajnali rohamnak is neveznek. Nincs olyan törvény, amely szabályozná, hogy mennyi ideig lehet egy napágyat lefoglalni, de a legtöbb helyen elfogadhatatlannak tartják, hogy valaki reggel lecsapjon egyre, majd egész nap ne használja.

A szállodai alkalmazottak sokszor egyszerűen leveszik a törölközőket az ágyakról, ha 30-60 percen belül nem látják annak a tulajdonosát. Előfordult már, hogy ez vitákat szült a medence mellett fekvő turisták között. Spanyolországban egyes réókban 250 eurós (közel 90 ezer forintos) bírsággal fenyegették meg azokat a turistákat, akik lefoglaltak egy napozóágyat, majd órákra eltűntek. (BBC, Guardian)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Mindenki hibázhat!

Jó reggelt!

Ufók világnapja van, de most a fák fontosabbak.

Jön a zuhé, zuhan a Fidesz, működik a mütyürvám – híradó

Répává változtatta a legót egy polgármester, de lebukott.