Krasznahorkai László magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Fantasztikus hírt közölt a Nobel-díjakat osztó Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtökön. Krasznahorkai László magyar író „látnoki erejű műveiért” megkapta az irodalmi Nobel-díjat.

Krasznahorkai Gyulán született 1954-ben, a középiskolát Szegeden végezte. Az egyetemen jogot tanult, majd magyar-népművelő diplomát szerzett az ELTE-n. Még hallgató korában kezdett el írni, az első írása 1977-ben jelent meg egy budapesti folyóiratban. Öt évvel később szabadúszó íróként dolgozott.

Krasznahorkai László portréja. Fotó: Nobel

Több művéből is filmet készített jó barátja, Tarr Béla filmrendező – együtt készítették a Sátántangót és A torinói ló című filmet is. Előbbi az egyik legismertebb műve, ami egy lepusztult faluban játszódik. A regényt a magyar posztmodern próza alapművének tartják. De ő írta Az ellenállás melankóliája és Az urgai fogoly című könyveket is.

A nemzetközileg is elismert író folyamatosan költözik a világban, élt már többek között Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Görögországban és az Egyesült Államokban is. 1990-től hosszabb időt töltött időt Kelet-Ázsiában.

Forrás: Nobel Prize. Telex

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Volt egy fűszer, amit elveszítettünk

A rómaiak ételeit a szilfium ízesítette. Ma pedig csak találgatjuk, mi volt az.

Orbán Amerikában: jöhet az orosz olaj még egy évig

Donald Trumppal tárgyalt a magyar miniszterelnök.