Október 20-a a biztonságos repülés és a légiforgalmi irányítók világnapja. Vagyis azoké, akik szerte a világon több százezer ember biztonságáért felelnek. A légiforgalmi irányítás a közlekedő repülőgépek mozgásának felügyeletét jelenti egy repülőtér közelében és egy adott légtérben. Az irányítói foglalkozás sokakat csábíthat, ugyanis régóta a legjobban fizető szakmák között szerepel. Ezzel együtt viszont a legstresszesebb munkák között tartják számon. Ebben semmi meglepő sincs, a felelősség óriási, és nem lehet csak úgy elbambulni vagy félrenyomni egy gombot.
A légiforgalmi irányítók dolga, hogy megszervezzék a légi forgalmat, megelőzzék a baleseteket, tájékoztassák és szükség esetén segítsék a pilótákat. Szigorú szabályokat kell betartaniuk, hogy minden repülőgép mellett, előtt, mögött legyen elég tér, vagyis ne menjenek neki semminek. A repülőgépek helyzetét radar segítségével figyelik, a pilótával pedig rádión keresztül kommunikálnak.

Mióta irányítják a forgalmat a levegőben?
Az első irányítóközpontot több mint száz évvel ezelőtt, 1920-ban üzemelték be a London melletti Croydon reptéren. Ez egyáltalán nem hasonlított a mai üvegtornyokra. Egy öt méter magas fakunyhó volt hatalmas ablakokkal. A hazai légiforgalmi irányítás ősét néhány távírász (a távíró készülék képzett kezelője) hozta létre 1916-ban a Temesvár melletti Szentandráson. Az akkori rádió-iránymérő állomást a Magyar Királyi Posta üzemeltette.
A magyar légiforgalmi irányítók jelenleg évente átlagosan 600 000 légijáratot irányítanak. Sűrű időszakban 30-40 másodpercenként lép be egy gép Magyarország légterébe, a napi átlag 1700, a rekord 3527 repülőgép irányítása volt egy nap alatt.
Hogy lesz valaki légiforgalmi irányító?
Ahhoz, hogy valaki légiforgalmi irányító legyen, nem kell mérnökdiplomát szereznie. Sőt, semmilyen diplomát. Elég hozzá az érettségi és a középfokú angol nyelvtudás. Magyarországon a HungaroControl nevű vállalat képzi az irányítókat. Évente több százan jelentkeznek a képzésükre, de átlagosan csak 15-en végzik azt el. (Az Aeropark YouTube-csatornáján rengeteg hosszú videó van a témában.)
A jelentkezők először is beadják az önéletrajzukat és az adataikat, majd akit sikeresen behívnak, az részt vesz egy angol nyelvi teszten. Aki azon is továbbjut, annak egy képesség- és személyiségvizsgálaton kell részt vennie. Ezt a nemzetközi tesztet FEAST-nek hívják (First European Air Traffic Controller Selection Test, vagyis Első európai légiforgalmi irányító kiválasztási teszt).
A teszt több szakaszból áll és sokféleképpen vizsgálja a jelentkezőket. Kis túlzással születni kell arra, hogy valakiből jó irányító válhasson. Elengedhetetlen a jó és a gyors döntéshozatal, a magas stressztűrő képesség, a mentális kiegyensúlyozottság. De a vizsgálatok azt is mérik, hogy a résztvevők képesek-e megosztani a figyelmüket, jó-e a memóriájuk, és milyen a térbeli tájékozódásuk. Eközben folyamatosan angol nyelvű feladatokat is el kell végezniük. A tesztet csak egyszer lehet elvégezni.
Milyen magasságú legyen a szakirány?
Ha valaki átmegy a fenti nehéz vizsgákon, arra fontos orvosi és egészségügyi vizsgálatok várnak, nemcsak a testét, még az alvását is megfigyelik. A következő teszteken bizonyítania kell azt is, hogy jól bírja a stresszt éles helyzetben, és hogy megfelelően dolgozik csapatban. Ha valaki bekerül a képzésre, akkor hallgatóvá válik. Egy kétéves kiképzés során megtanul mindent, amit az irányításról tudni kell: teljes körűen kell ismernie az iparágat, a repülőgépeket, a meteorológiát, a navigációt és a repülési nyelvet is.
Ezekre valóban szükség is van. Az irányítónak fejből tudnia kell, hogy a körzetébe belépett Dassault magángép mennyivel tud menni az adott magasságban, és ez hogyan változik, ha köd van és szembeszél. Ráadásul a repülőknek nemcsak maximális sebessége van, de minimális is, amit muszáj tartaniuk, hogy a levegőben maradjanak.
A hallgatók ezután szakosodhatnak, és dönthetnek arról, hogy melyik irányítószolgálatnál akarnak dolgozni. Három egység dolgozik együtt folyamatosan. A torony funkciója a reptéri irányítás. Ők a gép földi mozgásáért, a leszállás előtti utolsó, illetve a felszállás utáni első percekért felelősek. A közelkörzet irányítója ekkor átveszi a gépet, az utazó magasságig emeli, az úticélja felé fordítja, majd átadja a távolkörzetnek. A távolkörzet a repülőgépet az ellenőrzött légtér felső határáig irányítja, és besorolja a magyar légtéren átrepülő gépek közé.
Miután a hallgatók szakosodtak, már az irányítószimulátort is használják. Ezután egyre közelebb kerülnek a valós forgalmi helyzetekhez és végül az engedély megszerzéséhez. A légiforgalmi irányítók az év minden napján dolgoznak. Egy 12 órás nappali műszak után 24 óra pihenőidőt, egy éjszakás műszak után 72 órás pihenőidőt kapnak. Te lennél légiforgalmi irányító? Írd meg nekünk üzenetben!
Források: HungaroControl. Britannica. Wikipedia.