A múlt héten rendezték meg az Astra Film Awards-ot, ahol több kategóriában is díjakat osztottak. A szokásos kategóriák mellett a horror-és thrillerfilmek legjobb alakítását is elismerték, a győztes pedig egy Indy nevű retriever lett.
De nem csak amolyan tiszteletbeli díjazott lett, hanem tényleg neki ítélték a szobrocskát, és ezzel olyan hollywoodi sztárokat utasított maga mögé, mint Ethan Hawke vagy Alison Brie. Ő volt az első állat, aki az Astra elmúlt kilenc évében díjat nyert.
Indy a Good Boy vagyis a Jó kutya című természetfeletti film főszereplője. És egyben a rendező, Ben Leonberg kutyája. Leonberg egy az ember és az állat kapcsolatáról szóló horrorfilmet készített (ami a kritikák alapján egyébként nem tűnik valami erősnek). Három évet töltött azzal, hogy filmezte a kutyáját.

Persze nem művelt vele semmi horrorisztikusat, hogy elkészítse a jeleneteket. Mindez csak illúzió volt. A film egyik részében például Indy csapdába esik és a hátán fekve erősen rázza magát, hogy kiszabaduljon. De a valóságban máshogy festett ez a pillanat, ugyanis a rendező a hasát simogatta, hogy Indy a földön fetrengjen örömében.
Indy a rangos színészi díjat nem a technikás alakításának köszönheti, ugyanis a gazdája szerint csak egy-két trükköt tud. De elég okos hozzá, hogy némi baljós zene és vágás segítségével díjnyertes sztár legyen. Jó kutya!


