Lezajlott a briteknél az éves hattyúszámlálás

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Múlt hétfőn kezdődött az Egyesült Királyságban az öt napig tartó hattyúszámlálás. Vagyis a britek megszámolták a Temze folyón élő hattyúkat. Ez egy több évszázados hagyomány, ugyanis az ország mindenkori uralkodója egyben a hattyúk ura is. Jelenleg III. Károly király a tulajdonosa minden brit nyílt vízen élő hattyúnak.

Az állomány számlálása még a 12. századra nyúlik vissza, akkor ugyanis a hattyúk fontos ételnek számítottak a királyi lakomákon. Ma már nem eszik meg őket, de ettől még fontos rendezvényről van szó. Mivel a szennyezés, az árvizek és a halászat veszélyezteti a hattyúkat, az esemény ma már a madarak védelmére koncentrál.

Hattyúszámlálás. Fotó: Visit Windsor/Facebook

A számlálás alatt az evezősök és az állatorvosok csónakokkal vették körül a fiatal madarakat a folyón, akiket aztán gyorsan megjelöltek és meg is vizsgáltak, hogy nincs-e rajtuk sérülés, illetve nem betegek-e.

Hattyúszámlálás. Fotó: Visit Windsor/Facebook

Az elmúlt két évben csökkent a hattyúk száma, elsősorban a madárinfluenza miatt. De az idei számlálás eredménye szerint az aggasztó csökkenés után elkezdett nőni a számuk. Tavaly csak 86, idén már 115 fiatal hattyút találtak a tavon.

(BBC)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Igenis mosoly volt!

Jó reggelt!

Lassan indulhat a bejglikóma!

Füstölt kolbász ízű csomagolópapírt árultak Angliában

Egy akció keretében egy hétig volt elérhető, mindet elkapkodták.