Még mindig van mit írni a madárkakáról

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Azt már megírtuk nektek, hogy miért pont az autókat kakilják le a madarak. És azt is, hogy melyik madár hagyja azt a tenyérnyi, többnyire lila kakát az kocsikon és a járdákon. Viszont az is kiderült, hogy vannak autók, amiket tényleg jobban szeretnek célba venni a madarak. Egy friss kutatás azt találta, hogy az autók színe sokat számít. De azt is észrevették, hogy a madárkaki-támadás sokkal nagyobb hatással van az emberek életére, mint azt korábban bárki gondolta volna.

Az egyik amerikai autóalkatrészeket gyártó cég mintegy ezer autóst kérdezett ki a tapasztalatairól. Ez alapján kiderült, hogy a barna, a piros és a fekete kocsik lesznek a legtöbbször lekakilva. A fehér és az ezüst színű autók viszont inkább megússzák az áldást.

A piros autókat szeretik. Kép: ornithology.com

Az autósok 58 százaléka elmondta, hogy évszaktól függően akár naponta is célponttá válik. 11 százalékuk pedig arról számolt be, hogy a kocsija fényezésében komoly kár keletkezett a madárkakitól.

Az autósok hat százaléka mondott le vagy halasztott el valamilyen programot azért, hogy megszabaduljon az égi áldástól. 14 százalékuk pedig azért, hogy átöltözzön, mert ő is „találatot” kapott. 57 százalékuk arról számolt be, hogy komoly összeget költ arra havi szinten, hogy az autóját letakarítsa a madarak után.

Arra egyébként csak találgatások vannak, hogy miért a sötét autók vannak nagyobb veszélyben. Az egyik magyarázat a madarak látásában keresendő, több színt látnak, mint mi. Így elképzelhető, hogy a sötétebb színek jobban tetszenek nekik. De a statisztika mindenesetre azt mutatja, hogy nemcsak a balszerencse, hanem az autók színe is döntő lehet abban, hogy mit szeretnek lekakilni a madarak.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!