49 éves korában elpusztult a világ legokosabbnak tartott csimpánza, aki több mint 100 kínai írásjelet és az angol ábécé betűit is ismerte – közölték a Kiotói Egyetem kutatói. Az Ai nevű állat ismerte a nullától kilencig terjedő arab számokat, emellett 11 színt tudott megkülönböztetni.
A főemlős neve japánul szeretetet jelent, és nincs köze az AI-hoz, a mesterséges intelligenciához.
Az állat rengeteg érzékeléssel, tanulással és emlékezettel foglalkozó tudományos tanulmányban vett részt. Ezek eredményei elősegítette a főemlősök intelligenciájának megértését.
A nyugat-afrikai csimpánz 1977-ben érkezett az egyetemre. 2000-ben született egy fia, Ayumu, akinek a képességei felhívták a figyelmet a szülő–gyermek tudásátadás tanulmányozására is.


