A türelem rózsát terem, és ezt már az elődeink is jól tudták. Főleg a legkíváncsibbak, akik hajlandóak voltak évtizedekig várni arra, hogy bizonyítsák néhány elméletüket. A világ egyik leghosszabb ideje tartó kísérlete közel száz éve tart: ezalatt egy rakás ember figyelte már, hogyan csepeg egy nagy darab szurok.
A százéves cseppentő
1927-ben az ausztráliai Queenslandi Egyetem egyik professzora folyadékdinamikát tanított a hallgatóinak. A viszkozitásról volt szó, vagyis a folyadékok és a gázok áramlással szembeni ellenállásáról. Magyarul arról, hogy egy anyag mennyire ragadós. A víz jóval könnyebben folyik, mint a méz, aminek a viszkozitása magas.
De Thomas Parnell professzor a fejébe vette, hogy bebizonyítja: még a szilárdnak tűnő anyagok is folyhatnak. Elkezdett egy osztálytermi kísérletet, de éveket kellett várnia, mire a munkájának értelme is lett.
A professzor szerzett egy jókora szuroktömböt. Ez szobahőmérsékleten teljesen szilárd anyag, ha ráüt valaki egy kalapáccsal, könnyen eltörik. A szurok viszkozitása körülbelül 230 milliárdszor nagyobb, mint a vízé. De nagyon hosszú idő alatt mégiscsak „folyik”.
Parnell felolvasztotta a szurokdarabot, majd egy lezárt tölcsérbe töltötte. Ezután három (!) évig hagyta hűlni, hogy az anyag teljesen stabillá váljon. Miután hosszú ideig várt, egyszer végre levágta a tölcsér alját. Aztán… nem történt semmi. Évekkel később megjelent egyetlen csepp a tölcsér alján, amely végül nyolc esztendő után, 1938 decemberében leesett az eszköz alá szerelt kémcsőbe.
A gond csak az volt, hogy éppen senki sem volt a környéken, amikor ez megtörtént. A professzor helyében igen idegesek lettünk volna. Csak tetézte a bajt, hogy a második csepp leesését sem látta, egy évvel később pedig meghalt. Azóta több tudós felváltva felügyelte ezt az egyedülálló kísérletet, bár az eszköz egy időben egy szekrényben porosodott. 1938 óta mindössze kilenc csepp esett le a tölcsérből, a legutóbbi 2014 áprilisában.
Az eszköz jelenleg a Queenslandi Egyetem egyik folyosóján áll, a tudósok szerint a tizedik csepp ebben az évtizedben hullhat le. Érdekes, hogy a cseppek közötti időszak kezdetben körülbelül 8 év volt, de ezek a szünetek jóval hosszabbra nyúltak, miután 1988-ban légkondit szereltek az egyetem épületébe.
A kísérletet most élőben filmezik, így bárki otthonról követheti a folyamatot. A Skót Királyi Múzeum szerint nem is az ausztráloké a legrégebbi kísérlet, mert náluk 1902-ben indult el az első szurokcseppentős tudományos akció. A világrekorder cím mindenesetre a Queenslandi Egyetemé.
A csengő, ami 186 éve működik
Egy másik híres, hosszú ideje tartó kísérlet Oxfordban zajlik. A város híres egyetemén működik egy csengő, amely 1840 óta folyamatosan szól. Nem lehet tudni, hogy a csengőt ki készítette, és azt sem, hogy pontosan milyen összetételű szárazelemet rakott az eszközbe. A szerkezet valójában két rézcsengőből áll, köztük egy apró fémgolyó lóg egy szálon. A két csengő ellentétes elektromos töltést kap az elemektől, a golyó pedig mozgásba lendül köztük.
Az egyetem becslései szerint a csengő eddig körülbelül 10 milliárdszor szólalt meg. Az elem természetesen merül és egyszer a csengő is megáll majd. Az idők során eléggé lelassult, és igazából már alig hallható. A tudósok pedig alig várják, hogy szétszedjék és alaposan megvizsgálják a szerkezetet.
Szintén a világ egyik legrégebbi kísérletei között tartják számon a Broadbalk-búzakísérletet. Ezt az Egyesült Királyságban, a rothamstedi kutatóintézetben indította el két tudós 1843-ban. Azóta a kutatók minden évben vetnek és aratnak ott búzát, hogy vizsgálják a szerves trágyával és a műtrágyával termesztett növények közti különbséget.
És persze az elmúlt 183 évben összegyűlt némi tudás arról, hogyan befolyásolja a talajtípusokat a hőmérséklet és hogy mi a kulcsa a mezőgazdasági rendszerek fenntarthatóságának.
