A mesében néha előfordul, hogy a hercegnő csókjától daliás lovaggá válik a varangyos béka, aztán boldogan élnek, míg meg nem halnak. De vajon miért pont a ronda, nyálkás békát puszilgatja a hercegnő, miért nem például a mókust, kiscicát vagy az üregi nyulat? A mesék mögött sokszor lappang valami valóság, így nem véletlen az sem, hogy csak a varangyból lehet herceg.
A barna varangy, ami nálunk is honos, egy nagy, akár 13 centire is megnövő kétéltű. És egyáltalán nem ajánlatos megfogni. A bőre ugyanis mérgező váladékot termel, ami csíp, mar, főleg, ha a szembe kerül. A béka ugyanis ezzel tartja távol magától a támadóit.
Azt viszont kevesen tudják, hogy ez a váladék egyfajta hallucinogén, azaz kábító, bódító hatású anyagot is tartalmaz. Ez pedig tudatmódosító szer, amit egyes helyeken orvosságként is használnak. Dél-Amerikai sámánok például évezredek óta használják a békát különféle szertartásokhoz. És nem véletlen, hogy a boszorkányok üstjébe is mindig került békanyál.
Az észak-amerikai óriásvarangy pedig komoly problémákat okoz kutyatulajdonosoknak, az ottani kutyák ugyanis egyenesen függővé is válhatnak a béka váladékától.
Ezek után tehát ne csodálkozzon senki, hogy királyfit lát azután, ha összepuszilgat egy varangyot. És örüljön, ha csak a királyfit látja, és nem a hétfejű sárkányt. (hermanottointezet.hu)
