Mik azok a színes izék, amiket akkor látunk, ha lehunyjuk a szemünket?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ha megdörzsöljük vagy becsukjuk a szemünket egy sötét helyen, mindenféle furcsa dolgokat látunk: apró, csillagszerű foltokat, fényes kis kukacokat, mozgó, villanó hullámokat. Nehéz pontosan körülírni, hogy is néznek ki ezek, de legalább tudják a tudósok, hogy mitől vannak!

Az úgynevezett foszfénektől, vagyis amolyan fény-és színképektől. A szó is a görög phos (fény) és a phainen (megmutatni) összevonásából ered. Ezek a kis színképek a szem normális működéséhez tartoznak! Azért lépnek fel, mert a látórendszerünk lényegében sosem áll le, a szemeink nem kapcsolnak ki a sötétben.

Helyette gyenge belső jeleket hoznak létre, amik tulajdonképpen utánozzák a fényt. Ezeket a jeleket a szemünk hátsó részén lévő sejtek „gyártják”. Az örvények és a hullámok, amiket látunk, ezeknek a sejteknek az aktivitását mutatják.

Fotó: Unsplash

A foltok azért lehetnek színesek, mert a szemünkben lévő, színeket érzékelő sejtek is mutatják ezt az aktivitást. Az agy pedig valahogyan értelmezi őket, de azt nem tudja, hogy ezeket a mintákat nem valódi fény hozta létre. Ezért hisszük, hogy színes fényeket és mintákat látunk, pedig nincsenek is ott. Illúzió!

Semmiképp ne próbálj direkt színkavargásokat kicsikarni: ne dörzsöld a szemed, ne nyomogasd (!!!) és ne erőltesd meg.

A villanó fényeket akkor is láthatjuk, ha köhögünk, vagy ha hirtelen felállunk. És akkor is, ha valaki megüti a fejét: „csillagokat lát”. Néha váratlanul is felbukkannak. A legtöbbször a színképek teljesen ártalmatlanok. Ha valakinél feltűnőbbé, gyakorivá válnak a minták, vagy hosszabb ideig fennmaradnak, az egészségügyi problémát is jelezhet, amivel érdemes orvoshoz fordulni. De ahogy már írtuk: az esetek nagy részében természetes jelenség.

Október a látás hónapja, ezért nemrég írtunk nektek arról, mitől „romlik” el a látás, és miért nem érdemes egész nap a képernyő előtt ülni.

Források: Cleveland Clinic. IFL Science. Kiemelt kép: Unsplash.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Kázmér és Huba

Igenis mosoly volt!

Jó reggelt!

Lassan indulhat a bejglikóma!

Füstölt kolbász ízű csomagolópapírt árultak Angliában

Egy akció keretében egy hétig volt elérhető, mindet elkapkodták.