Moziba járni mindenki szeret, a téli szünetben pedig idő is lehet rá. Íme néhány gyerekfilm, amiket karácsony környékén mutatnak be a mozik. Ezekre el lehet vinni a szüleidet is, jó eséllyel ők is élvezni fogják majd.
Wicked 2
Tavaly az egész világ megtudhatta, mi történt Smaragdvárosban Dorothy megérkezése előtt. A Wicked egy színpadra írt musical, ami a „gonosz” nyugati és a jóságos északi boszorkány barátságáról szól. Ebből csinálták meg minden idők legsikeresebb színházi adaptációját. A film második része azzal indul, hogy a két boszorkány az iskola után elhidegül egymástól és a világuk a feje tetejére fordul néhány meglehetősen gonosz döntés miatt. A főbb szerepekben most is Ariana Grande és Cynthia Erivo látható. A mozit 12 éven felülieknek ajánlják.
Zootropolis 2.
A rendőr nyuszi és róka páros most is fontos küldetésben van. A filmről sokat írtunk már, de az biztosan nem véletlen, hogy nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagyon szeretik. 6 éves kortól már bátran megnézheti akárki, az első részt sem feltétlenül kell látni ahhoz, hogy ez a rész élvezhető legyen.

Karácsonyi egércsata
Ez a film egy egércsalád karácsonyi készülődéséről szól, amit furcsa óriás alakok zavarnak meg: az emberek. Mind azt szeretnék, hogy az ünnepek boldogságban és meghitt hangulatban teljenek, de ehhez meg kellene szabadulni a másiktól. Kérdés az, hogy a kicsi szőrös rágcsálók fel tudják-e venni a harcot az emberekkel. Hat éves kortól ajánlott a film.
A Mikulás nyomában
Egy hétéves kislány szembeszállna az iskolai zaklatójával, amihez segítséget kér a Mikulástól. Ám a lány nem kapja meg karácsonyra azt, amit kért, ezért elhatározza, hogy személyesen beszél a Mikulással.
SpongyaBob: Kalózkaland
Ha már láttál SpongyaBob rajzfilmet, nagy meglepetés most sem fog érni. Kedvenc hősöd kis barátja, Patrick segítségével a világot szeretné megmenteni. Ehhez meg kell törnie egy ősi átkot, szembe kell szállnia az igazi veszéllyel és leszámolni néhány alattomos gonosztevővel.


