Letarolta a közösségi médiát a Labubu-őrület. A Labubu egy plüssjáték, ami azután lett világhírű, hogy több híresség is megjelent vele nyilvánosan. Tavaly a Blackpink nevű K-pop csapat sztárja, Lisa jelent meg egy a táskájáról lógó Labubu-kulcstartóval. Egy interjúban azt mondta: igazi megszállottja lett a játéknak. De Rihannát, David Beckhamet és Dua Lipát is látták a plüssel, így a divatrajongók hamar felfigyeltek rá. Olyannyira, hogy a Labubu már a párizsi divathéten is gyakori kiegészítő volt.
Mi ez az egész?
Labubu figuráját egy hongkongi illusztrátor, Kasing Lung alkotta meg. 2015-ben egy képeskönyvsorozatot adott ki, amelyben létrehozott egy szörnyek lakta, kitalált világot. Ebben a Zimomo, Tycoco, Spooky és Pato nevű szörnyek kalandjait lehet követni, a középpontban pedig természetesen Labubu áll. Őt a hegyes füleiről és a feltűnő fogairól lehet felismerni. Bár Labubu igen baljósan néz ki, a történetekben mindig jószívű és segítőkész, még akkor is, ha a jó szándéka néha kaotikus helyzetekhez vezet.

A történet alapján készült plüssfigurák csak 2019-ben váltak igazán ismertté, miután a Pop Mart nevű boltlánc árulni kezdte azokat. A babákat csak az ő boltjaikban, illetve a neten lehet megvásárolni.
A Labubuk kicsit ijesztően néznek ki, kerek, szőrös testük van, nagy szemük és hegyes füleik. A játéknak kilenc foga van, és a fent említett társai mind máshogy néznek ki. 2023-ban megjelent az első kulcstartó-sorozat, egy évvel később pedig a Coca-Cola is együttműködött a játékot gyártó céggel. Idén már manga és anime karakterek is születtek a szörnyecskékből.
Mitől olyan sikeres?
A márka újabb és újabb sorozatokat ad ki a játékokból, amelyeknél olyan marketinget alkalmaz, ami kicsit a szerencsejátékokhoz hasonlít. Úgynevezett vakdobozos értékesítést, zsákbamacskát csinálnak, vagyis a vásárlók nem tudhatják, milyen figurák vásárolnak meg éppen. Néhány sorozatban titkos figurák is vannak a meghirdetett modellek mellett. Ez persze arra biztatja a rajongókat, hogy újabb és újabb szörnyecskét vegyenek maguknak és minél többet gyűjtsenek össze belőlük. A Labubuk ára általában 10 ezer forintnak megfelelő áron mozog, de létezik belőle több százezer forintos változat is.

Hogy mekkora őrület a Labubu-baba, azt jól mutatja, hogy a napokban egy ember nagyságú figura 150 ezer dollárért (több mint 50 millió forintért) kelt el egy pekingi árverésen. Ez rekordösszegnek számít, az aukciósház szerint jelenleg ez a világ legdrágább játéka.
Néhány rajongó bármire képes, hogy megszerezze a Labubukat. Több bolt bejáratát is kordonokkal kellett körbevenni, annyi vásárló rohant be, ha kijött egy új sorozat. Sőt, az Egyesült Királyságban egy időre vissza is vonták a babák értékesítését, mert a vásárlók összeverekedtek értük. A babákat táskadíszként is lehet hordani, de van, aki naponta öltözteti a figurákat, amelyekhez természetesen egy rakás ruhát és kiegészítőt lehet vásárolni.
A plüssjáték-őrület nem új dolog, a ’80-as évek Magyarországán is végigsöpört. Akkor a moncsicsi nevű, majmos játékbaba terjedt el. A moncsicsi Japánban született, de Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban is megszerették.

Meglepő módon az akkori keleti blokkban is elterjedt, így a magyar gyerekek is a rajongói lettek. Bár akkoriban nem nagyon ismerték a játék eredetét, mindenki tudta, hogy mi az a moncsicsi. Még dal is készült róla. A moncsicsiből fiú- és lányjáték is készült, később pedig megjelentek hozzá kiegészítők is. A mai napig lehet kapni.