Műemlék lett a cápa által megtámadott brit ház

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az angliai Oxford egy külvárosában van egy ház, aminek a tetejéből egy hét és fél méteres cápa áll ki. Olyan, mintha egy cápatámadás során becsapódott volna a házba. A fura szerzet 1986-ban készült. A ház tulajdonosa, Bill Heine rádióbemondó és szobrász barátja, John Buckley építették, tiltakozásul az ellen, hogy Amerika bombázni kezdte Líbiát. Azt mondták, az ötlethez elég volt a ház előtt üldögélni, és figyelni a közeli támaszpontról felszálló amerikai bombázókat.

Kép: Wikipedia

A cápaszobor később további tiltakozások szimbóluma lett, a tulajdonos szerint a magát tehetetlennek érző ember dühét, és a mindenkori hatalom elleni fellépést is jelképezi a monstrum. Persze a helyi városi tanács először egyáltalán nem lelkesedett a hatalmas cápáért. Rengeteg vizsgálat indult, ami alapján le akarták bontani, de végül minden szakértő megállapította, hogy egyáltalán nem veszélyes. Ezért maradhatott, sőt, 1992-ben utólagos engedélyt kapott, és nemrég felvették a helyi örökségvédelmi listára is. Ennek a jelenlegi tulajdonos, Bill Heine fia egyáltalán nem örül. Szerinte ugyanis a szobor üzenete elveszik azzal, ha pont az az állam védi, ami ellen tiltakozik.

A házat az utóbbi években rövid távú bérletben (AirBnb) bárki kipróbálhatta. Belül egyébként teljesen átlagos angol ház, ahol semmi nem utal a cápatámadásra. Viszont nemrég a helyi hatóságok megtiltották, hogy a védett házat ilyen formában adják ki, így a tulaj most új tiltakozási formán gondolkodik. (bbc.com)

Kiemelt kép: Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hangyászok fogadtak örökbe egy kismajmot az Állatkertben

Az aranyfejű oroszlánmajmocska története hasonlóan boldog fordulatot vett, mint Punch-é, a plüssével alvó japán majomé.

Az emberek nagy többsége szerint még ma is vannak „fiús” és „lányos” szakmák

De minél fiatalabb valaki, annál kevésbé érdeklik ezek a hagyományok.