Egészen félelmetes, és eléggé kísérteties leletet találtak Japánban egy ötödik századi sírdomb feltárásakor a régészek. Egy furcsa, ember alakú agyagszoborra bukkantak, ami feltehetően egy ősi papnőt vagy sámánnőt örökít meg.
A kutatók tájékoztatása szerint a különleges leletre a fővárostól, Tokiótól nem messze bukkantak rá. Ezen a területen megközelítőleg tizenkét, a Kr. u. 5. és 6. századból való, úgynevezett kofun temetkezési halmot azonosítottak. A japán történelem Kofun-korszakaként emlegetett időszakában (amely nagyjából 300-tól 710-ig tartott) hengeres agyagszobrokat, úgynevezett haniwákat helyeztek el a sírok környékén. Úgy hitték, hogy ezekben a szobrokban tovább él a holtak lelke.
A frissen napvilágra került haniwa nagyjából 40 centiméter magas, ám mivel csupán a feje és a felsőteste maradt fenn, korábbi állapotában ennél jóval nagyobb ehetett. A műtárgyat egy óriási, közel 45 méter átmérőjű halomhoz tartozó vizesárok mélyén találták meg. A régészek szerint a szobor egy úgynevezett mikót, vagyis női papnőt vagy sámánt ábrázol. A japán sintó vallásban ezek a papnők voltak a közvetítők az élők és a szellemvilág között. A Kofun-korszak alatt kulcsszerepet játszottak a temetési szertartásokban, valamint spirituális, vagyis lelki vezetők voltak.
Az agyagfigura hagyományos japán kontyos frizurát visel, a csuklóit karkötők ékesítik. A derekát vörös öv fogja át, finoman kidolgozott ujjai és gondosan megmintázott orra pedig lenyűgöző részletességről tanúskodnak. Bal kezében egy rúd jellegű szertartási tárgyat szorít. A hivatalos közlemény kiemeli, hogy a részletek kidolgozottsága arra utal, hogy a készítők rendkívüli gondossággal formálták meg a szobrot. Még azok a részletek is egészen pontosak, amelyek messziről egyáltalán nem látszódtak. (Live Science)
Kiemelt kép: Gunma Archaeological Research Foundation


