Német vadászok csaptak össze az országos szarvasbőgés-bajnokságon

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Német vadászok próbálták meggyőzni a zsűrit egy országos szarvasbőgés-bajnokságon arról, hogy ők tudják a legélethűbben utánozni a bégető gímszarvast.

A szarvasbőgés utánzása már több száz éves hagyomány. Eredetileg az volt a célja, hogy a vadászok előcsalogassák a szarvast azzal, hogy a riválisának a bőgését utánozzák.

A versenyt két hete tartották Dortmundban, az éves vadászati- és kutyavásáron. Magyarországon egyébként épp most zajlik a FeHoVa, vagyis a Fegyver, horgászat, vadászat kiállítás.

A hagyományos vadászruhát viselő versenyzők ökörszarvakat, csigahéjakat, mindenféle üveghengereket és egy rakás mesterségesen előállított hangszert vittek a színpadra a tökéletes hangzáshoz.

A versenyzők három kategóriában indulhattak:

  • öreg szarvasbika hívása,
  • a domináns hím hívása egy falkában,
  • két egyformán erős szarvasbika bégetőpárbaja.

A zsűri tagjai csukott szemmel hallgatták az előadásokat, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket a hangokról. A szervezők szerint a szarvasok hangadásai nemcsak nagyon változatosak, hanem a koruk, a lelkiállapotuk és a vemhesség időtartama – amely alatt egyre inkább rekedtté válnak –, valamint a csorda hangulata szerint is változnak.

Az idei szarvasbőgőverseny győztese, Fabian Wenzel továbbjutott az októberi szarvasbőgés Európa-bajnokságra, amit Litvániában tartanak majd. (AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Egy 17 éves magyar srácot figyel az amerikai profi jégkorongliga

Igaz, Szongoth Domán fiatalkora ellenére már hússzoros magyar válogatott.

Jó reggelt!

Ma a gyulanyról is mesélünk.

Orbán szerint le kell jönnötök a gépről, Magyar Péter rendszerváltásra készül

Budapesten felvonultak a táborok. Rengeteg ember volt az utcákon.