Oposszum miatt késett egy repülő Kínában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Több mint egy órát késett az egyik kínai belföldi repülőjárat, mert a fedélzetén elszabadult egy oposszum. Az oposszumok vadon élő erszényes állatok, viszonylag ritka, hogy valaki háziállatként tartsa őket. Most egy ilyen kisállat szabadult el a gépen, ahova a gazdája csempészte fel.

A 34 éves nő az állatot a ruhái közé rejtette. Ez annyira jól sikerült, hogy simán át tudta vinni kis kedvencét az összes biztonsági ellenőrzésen. De a gépen már nem volt elég figyelmes, az oposszum elszabadult. Ezzel pedig óriási felfordulást okozott, ugyanis az állatka úgy elbújt a fedélzeten, hogy mindenkit le kellett szállítani ahhoz, hogy a személyzet meg tudja keresni.

A „bűnös”. Kép: X

Ettől persze egyáltalán nem lett boldog a többi utas. A közösségi médiában elterjedt videókon az látszik, hogy rengetegen felháborodtak az eset miatt. Volt, aki rögtön azt követelte a biztonsági őröktől, hogy hívjanak rendőrt az oposszum gazdájára. Ez végül meg is történt, a nőt őrizetbe vették a repülés rendjének megzavarása miatt. A gép végül késéssel ugyan, de rendben elindult. Az egyelőre nem derült ki, hogy mi lett az oposszum és gazdája további sorsa.  (cnn.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Ezeréves magból feltámasztottak egy elveszettnek hitt ősi fát

A fát a Biblia is említi, de ezer éve nem látta senki.

Mondunk pár tuti programtippet a nemzeti ünnepre

Kirándulás, múzeumok, fotók, és akár egy kis Halloween már most.