Óriási büntetést kaptak az ellenzéki pártok, és ez csak a kezdet

Méteres, szöges virgácsot hozott a magyar állami krampusz az ellenzéki pártoknak. Hat pártnak együtt 260 millió forintot kell befizetnie. A tavalyi választási kampányban az ellenzékiek az Egyesült Államokból kaptak pénzt, emiatt szabott ki büntetést az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

A számvevőszék fő feladata elvileg az, hogy az állam költéseit ellenőrizze, de a pártok gazdálkodását is felügyeli.

A mostani ügy elég bonyolult. A pártok minden évben állami támogatást kapnak, mert a működésük szükséges a demokráciához. A választásokhoz ezen felül is jár nekik pénz, hogy hirdetéseket vegyenek és rendezvényeket szervezzenek. Két dolog azonban tilos: nem fogadhatnak el pénzt külföldi államoktól és szervezetektől, és a kormányzó pártok nem nyúlhatnak bele a közös kasszába, hogy azzal egészítsék ki a kampányukat.

Ezekre a szabályokra azért van szükség, hogy a verseny tiszta maradjon. Ha például a kormányzó párt kivesz százmilliárd forintot az államkasszából, és plakátra vagy Facebook-hirdetésre költi, akkor neki sokkal több reklámja lesz, mint a többieknek. Ugyanígy felborítja a fair versengést, ha egy párt zsebét kitömi a Római Birodalom.

Trükkök itt és ott

Csakhogy a legutóbbi választáson (is) ez a rendszer teljesen torzan működött. A kormányzó Fidesz régóta használ vele szövetséges civil szervezeteket, amelyek helyette kampányolnak. A legismertebb ilyen a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Megafon. Ezek lényegében végtelen pénzből hirdethetnek, amit végül mindannyian fizetünk, mert vagy az államtól, vagy állami vállalatoktól kapják.

Ehhez jön még a kizárólag kormánypropagandát nyomató köztévé és -rádió, a Fidesz saját (szintén közpénzből fenntartott) sajtóbirodalma, a „tájékoztatásként” könyvelt kormányplakátok, és a „nemzeti konzultációk” levelei. Ezekkel a trükkökkel a Fidesz minden évben elkölt több százmilliárdot a saját népszerűsítésére, választás előtt pedig még többet is. Az ellenzéknek eközben néhány milliárd forint áll rendelkezésére, szóval annyira fair a verseny, mintha te verekednél egy tengerimalaccal. És még a malacot büntetik meg utána, mert karmolni nem ér.

A CÖF plakátja arról, hogy a baloldali politikusok háborúba sodornák Magyarországot. Fotó: Túry Gergely / HVG

Az Állami Számvevőszéket mellesleg szintén a Fidesz irányítja, ezért az a kormánypárt ilyen csalásait nem vizsgálja és nem bünteti.

A 2022-es választásokon nem az ellenzéki pártok, hanem szintén hozzájuk közel álló szervezetek kaptak pénzt amerikai támogatóktól, körülbelül négymilliárd forint értékben. Lényegében lemásolták a Fidesz módszerét, csak tengerimalac-méretben, és nem a magyar adófizetők pénzéből. Emiatt kapták a bírságot. A hat megbüntetett párt a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Momentum, a Jobbik, a Párbeszéd és a Lehet Más a Politika (LMP).

A 260 milliós büntetés mellett ugyanennyi pénzt elveszítenek a nekik járó állami támogatásból, tehát ez igazából a duplája lesz. Emellett további intézkedések is várhatók még, ezekből akár milliárdos veszteségük is lehet.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Meleg is lesz, melegek is, sőt szivárvány is várható! Vagyis ugorgyán! Meg ufók!

Kidobták Magyar Pétert egy bulihelyről, Orbán Viktor házasodó fotelekről beszélt – híradó

És még: meghosszabbították a hőségriadót, Múzeumok Éjszakája lesz holnap.