Váratlan vásárlói akadtak egy bajorországi szupermarketnek, nemrég ötven bárány tért be a Burgsinnben található Pennybe.
A juhok körülbelül húsz percig voltak az üzletben, miután elszakadtak a nyájtól. Az állatok a polcok és a pénztárak körül nézelődtek.
Az áruház megosztotta a felvételt a vásárlókkal, ami jó kis reklámot jelentett nekik. Az üzletvezető elmondta, amikor beléptek az állatok, úgy gondolta, hogy valaki megviccelte őket. „Még sosem láttam ilyet. Azt hittem, valami kandi kamerás, átverős műsorban vagyunk.”
Egyelőre nem világos, hogy a bárányok hogy kerültek a boltba. A pásztoruk is nyilatkozott, aki elmondta, hogy szerinte valaki egy táskával ment be a Pennybe, az állatok pedig takarmányos zsáknak nézhették azt és ezért követték a vásárlót.
A bárányok hatalmas pusztítást végeztek az egyik részlegen, rengeteg drága italt vertek le a polcokról. Az üzlet személyzete rajta volt, hogy kiterelje az állatokat, de az nem volt egyszerű művelet. Ráadásul – mondta az üzletvezető –, ha a juhok megtalálták volna a gyümölcsöket és zöldségeket, akkor soha nem tudták volna kirakni őket onnan.
Az érdekes látogatás után az üzletet kitakarították, a Penny pedig közölte, hogy nem kér kártérítést a juhásztól, sőt, egy évig pénzzel támogatja az ötven állat etetését.
(DW)


