Az észak-olaszországi Serina népszerű vakációs célpont. A faluban csak 2100-an laknak, de nyaranta akár 20 ezer turista is megfordul náluk. A környéken sokan tejtermelésből, szarvasmarha-tenyésztésből élnek, a hegyi legelőkön ennek megfelelően körülbelül 500 tehén legelészik éjjel-nappal.
De kirobbant egy furcsa konfliktus, miután egy nyaraló házaspár arról panaszkodott, hogy a szállásuk közelében legelő tehenek kolompjai annyira hangosak, hogy már zavarják a pihenésüket. Elmondták, hogy a kolompok napi 24 órában hallhatók, és a legelő állatok mindössze tíz méterre bóklásznak a lakóépületektől. Úgy tudják, előfordult már, hogy a zaj miatt inkább haza is mentek a turisták.
Az ügyben Serina polgármesterét, Michele Villarboitót is megkeresték, aki igencsak határozott választ adott. Nem tiltotta be a kolompokat, sőt, megvédte a teheneket, mondván, a hangjuk része a település történelmének és kultúrájának. Egy kis iróniát is csempészett a nyilatkozatába. A közösségi médiában közzétett egy „rendeletet”, amely szerint összehívta a teheneket a városházára, hogy írjanak alá egy hallgatási parancsot. De a tehenek nem működtek együtt és csak egy jókora múúúval válaszoltak.

A polgármester szerint a probléma valójában abból fakad, hogy a városi élethez szokott emberek olykor teljesen más elképzelésekkel érkeznek vidékre. A hegyekbe költöző vagy oda nyaralni érkező városlakók csendet, kényelmet és nyugalmat várnak, miközben egy működő vidéki közösségben természetes módon vannak állatok, mezőgazdasági gépek, templomharangok és egyéb hangok. Egy interjúban azt mondta, kicsit olyan ez, mintha valaki a tengerpartra menne, és a hullámok zajára panaszkodna.
A nyilatkozat után a közösségi médiában is sokan álltak a tehenek mellé és nevetségesnek tartották, hogy valaki egy hegyi üdülőhelyen a kolompok miatt panaszkodik. Mások vicces javaslatokkal éltek, például, hogy oszthatnának füldugókat a turistáknak. Egyébként nem elszigetelt eset a mostani. Tavaly egy másik településen egy ló csengőjére panaszkodtak a kirándulók. Ribadasella környékén pedig plakátkampányt indított az önkormányzat és arra figyelmeztette a turistákat, hogy vidéken
- templomharangokkal,
- marhacsordákkal
- és traktorokkal is találkozni fognak.
Az egyik panasz például egy olyan nőtől érkezett, aki négyszer telefonált azért, mert egy kakas hajnali ötkor kukorékolt. De Magyarországon is „belerondított” már a csöndbe a természet. Két évvel ezelőtt a budapesti XIV. kerület lakói fogtak össze a békák ellen, mert zavarta a nyugalmukat a túlzott kuruttyolás.


