Repülő taxikat állíthatnak munkába Nagy-Britanniában

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A brit Vertical Aerospace nevű vállalat Valo nevű repülő autója függőlegesen tud felszállni és leszállni. Ez azt jelenti, hogy nincs szüksége hosszú kifutópályára. A működése egy kicsit olyan, mint egy helikopteré: fel tud emelkedni helyből, majd később repülőgépként haladhat előre.

A repülőgépen több propeller található. Repülés közben ezek előre néznek, felszálláskor és leszálláskor pedig felfelé fordulnak. Így a gép képes váltani a repülőgépszerű és a helikopterszerű repülés között.

A vállalat célja, hogy 2029-ben már négy utast is szállíthasson a Valo. A brit kormány is támogatja a fejlesztést, eddig összesen több tízmillió fonttal segítette a projektet.

Mint a Kispolgár olvasói már tudhatják, hasonló kezdeményezés máshol is van a világban:

Jövőre már vásárolhatunk repülő autót

A repülő taxi nemcsak a civilek érdeklődését keltette fel. A brit védelmi minisztérium is kíváncsi a technológiára. Egy hibrid változatot ugyanis katonai célokra is használhatnának. A gép egyik előnye, hogy elektromos hajtással különösen csendesen tud felszállni és leszállni.

A teljesen elektromos változatnak nincs közvetlen szén-dioxid-kibocsátása repülés közben. A hibrid változatban viszont egy gázturbina is segítene az energiatermelésben. Ennek előnye lehet, hogy a gép messzebbre tudna repülni, és gyorsabban lehetne újra üzembe helyezni, mint egy kizárólag akkumulátorral működő repülőgépet.

A repülő taxik fejlesztése azonban még időt vesz igénybe. A gyártóknak bizonyítaniuk kell, hogy a gépek biztonságosan repülnek, mielőtt fizető utasokat szállíthatnak.

De ha minden a tervek szerint halad, a jövőben akár az is elképzelhető, hogy egy nagyvárosban taxi helyett repülő taxival utazunk egyik helyről a másikra. (Kispolgár / Guardian)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Új gyermekvédelmi törvény készül, Trump szerint az ukránok tehetnek a magas dízelárakról – híradó

Megkezdődött a per a fák nélküli lombkoronasétány miatt, nem volt kötelező biztosítás a volt belügyminiszter Wartburgján.

Bajban van az európai autóipar, és előbb-utóbb mi is

Kína odatette magát, a Merci-csillag már nem ér tízmilliókat. És sajnos az Audi sem.

Újra elindul a duci macik versenye

A medvék nem tudják, hogy ez verseny, de egyébként nagy a tétje.