Repülőn fogadott örökbe egy cicát a pilóta

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A Milton hurrikán Amerikában nemcsak házakat, utakat pusztított, de veszélybe sodort embereket és állatokat is. Több állatmentő szervezet a Southwest Airlinesszal összefogott, és összesen 145 kutyát és macskát menekített ki Floridából Milwaukee-ba. Tették ezt azért, hogy tehermentesítsék a helyi menhelyeket, hogy azok még több állatot be tudjanak fogadni.

A négylábúak mindvégig az utastérben repültek, a jutifalatok mellé a gondozók, valamint a repülő személyzetének simogatása és szeretete is járt.

Forrás: Southwest Airlines
Forrás: Southwest Airlines

Az egyik szeretetből pedig gazdis kapcsolat lett. A pilóta, Matt Prebish már az út előtt annyira megkedvelte az egyik cicát, Avery-t, hogy örökbefogadta. „Imádtam az energiáját és a kíváncsi természetét” – mondta Prebish Averyről. A pilóta már menet közben eldöntötte, Avery vele marad. „Nem gondoltam volna, hogy egy macskával végződik az utam, de a feleségem borítékolta, hogy így lesz.”

Az örökbefogadás már a repülőn megköttetett, és a Denverre vezető járaton Avery már Prebishsel tartott a pilótafülkében.

A kis és nagy kapitányról készült videót ide kattintva nézhetitek meg. (The Dodo)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Jó reggelt!

Vagy mondhatnánk úgy is, hogy áldott jó reggelt!

Európa ma ünnepli a győzelem napját

Nyolcvan éve ért véget a második világháború.