Szabályos ritmusban dobolnak a csimpánzok, amikor kopognak a fatörzseken

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy új kutatás szerint a csimpánzok szabályos ritmusban dobolnak, amikor kopognak a fákon. Talán nem tudtad, hogy a csimpánzok zajonganak, pedig a dzsungelben ugrálva gyakran megragadják az esőerdők fáinak magasan lévő gyökereit. Néha megütik őket, ezek a hangok pedig egy kilométeres távolságban is hallhatóak lesznek.

Azt a korábbi kutatások már kiderítették, hogy a csimpánzok nem egyformán dobolnak, hanem mindegyiknek megvan a saját stílusa, amiről messziről is felismerhető – most pedig azt is megtudtuk, hogy nem összevissza zenélnek a fákon. A vizsgálathoz 370 csimpánzt vizsgáltak meg.

Kiderült, hogy az afrikai régiókból származó csimpánzok eltérő ritmusokkal dobolnak. A nyugati csimpánzok az egyenletesebb ritmust szeretik, míg a keleti csimpánzok változatos, rövid és hosszú szüneteket tartanak a ritmusok között.

A tudósok úgy vélik, hogy a dobolás egyfajta távolsági kommunikáció, amelynek célja talán az, hogy más csimpánzokat figyelmeztessenek egy csimpánz tartózkodási helyére vagy arra, hogy merre mozog az erdőben. Vagyis a zenéjük egy nagyon fontos módja a kapcsolatteremtésnek.

(AP)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Újabb háború: amerikai-izraeli támadás Irán ellen

A cél a rendszerváltás és az atomprogram leállítása.

„Nézz, nézz az ég felé!” – Szombaton bolygóparádé lesz

Szombaton érdemes az égre nézni: „bolygóparádé” lesz

Kung fu-zó robotok varázsolták el Pekinget (videó)

Több tucat emberformájú robot mutatott be látványos kung fu-bemutatót egy híres pekingi templom előtt.