Száz éve döcögnek Budapest kőkorszaki favillamosai, a Mukik

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egyre ritkábban, de még találkozhatsz a budapesti síneken ezzel az egészen furcsa járgánnyal.

Úgy néz ki, mint egy guruló faház, áramszedővel. Mindjárt látszik rajta, hogy nem a Combinók és CAF villamosok kortársa. Ezek a kerekes bódék bizony kis híján száz éve járják a vágányokat. 1926-ban álltak szolgálatba az elsők. A hivatalos megnevezése motoros fedett teherkocsi, de a legtöbben Mukinak hívják. A BKV dolgozói pedig egyszerűen mozdonynak. De mire valók?

Két tehervillamos pihen Angyalföldön, 1975-ben. Fotó: Fortepan / Uvaterv

Budapesten már az 1880-as években közlekedett villamos, és a hálózat folyamatosan bővült, a várossal együtt. A teherautók csak évtizedekkel később jelentek meg, és sosem volt belőlük elég. Ezért sok fővárosi gyár és üzlet ellátását a síneken oldották meg. Ehhez pedig kellett egy mozdony. Persze akár egy normál villamos mögé is akaszthatták volna a teherkocsikat, de azokra szükség volt a tömegközlekedésben.

A sínek igáslovai

A Mukik maguk is szállíthattak terhet, akár négy tonnát. Némelyikben beépített daru is volt. Éjjelente kihordták a boltokba az árut, vitték a fűtéshez a szenet, az üzemekbe a nyersanyagot. Tehervagonokban szállítottak olajat, vegyszereket, és ők vontatták el a meghibásodott villamoskocsikat is.

A vasút és a villamos Magyarországon ugyanolyan nyomtávot használ: 1435 milliméter van a két sín között. Tehát a Muki el tudta hozni a pályaudvarról az olajos- vagy szeneskocsit, és elvinni a városban bárhová, ahol volt sín.

Fontos szerepük volt a BKV saját teherforgalmában is. Ők vitték az építkezésekhez a síneket, a szerszámokat, a remízek (villamosgarázsok) között az alkatrészeket. A metróépítésnél pedig a Mukik hordták el a kiásott rengeteg földet.

A világháború után alig maradt teherautó az országban. Ám a várost etetni és fűteni kellett, meg újjá is építeni. Ebben a szorgos fabódéknak főszerepük volt. Ők ugyanis megmaradtak: nem vitte el őket sem a magyar hadsereg, sem a megszálló németek és oroszok.

Hómukik felvonulása a Rákóczi hídon, 2015-ben. Fotó: Hamster / hampage.hu

Sok Mukit hóseprővé alakítottak át. Ezek motorral hajtott nagy drótkeféket kaptak mindkét végükön. Téli hajnalokon ők járták végig először a villamosvonalakat. Amikor még volt hó.

Semmi cicoma!

A kocsikat a lehető legegyszerűbbre építették. Mivel utasokat nem szállít, a kényelem és a szépség nem volt szempont. A deszkából készült doboz a legolcsóbb megoldás volt. A szürke kocsikra később fehér ikszet – andráskeresztet – festettek, hogy a forgalomban jobban látsszanak. Általában vezetőülés sincs bennük, és igen gyakorlott szakember kell az irányításukhoz. A modern villamosokban számítógép, automata biztonsági rendszerek segítik a vezetőt. A Muki viszont maga a nyers hőskor. Szőrén kell megülni, mint egy vadlovat!

Innen kell vezetni a Mukit. Fotó: Hamster / hampage.hu

Mozdony létére nem épp bivalyerős. Ezért a nagyobb terheket két vagy akár több Muki vontatta. A legnagyobb feladatuk a Ganz gyár transzformátorainak szállítása volt. Ezeket a sok tonnás, nagy elektromos gépeket négy vagy hat Muki vonszolta el a Déli pályaudvarig, ahonnan már a nagy mozdonyok vették át a munkát.

De miért nem használtak rendes mozdonyokat a teherszállításhoz?

Elvileg a villamossíneken végig tudna menni egy nagyvasúti dízelmozdony is. (Villanymozdony nem, mert a villamosok 600 volt feszültséggel működnek, a vasút pedig 25 ezerrel.) Csakhogy a villamossínek jóval könnyebbek, mint a vasúté, és hamar tönkretenné őket egy ilyen mozdony. Ezenkívül bajban lennének az alagutakban és a kanyarokban is (amiket a vasúti szaknyelv íveknek nevez), mert a villamosok sokkal szűkebben fordulnak, mint a vonatok.

Ma már a Mukik ritkán jönnek elő a ferencvárosi kocsiszínből. Összesen hat darab maradt belőlük szolgálatban. Egy Muki pedig a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeumban látható. Ha mégis látsz egyet, köszönj neki csókolommal, mert a dédapád lehetne. Ha volna áramszedőd.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Garfield

Indiszkrét kérdés...

Jó reggelt!

Csúf rágalmaktól zajos az ország.