Szép jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Folytatódik a minitél, borult, felhős idő lesz, Sopron környékén még havazhat is. A tegnapi időjárás több helyen is pusztított, Szombathelyen ezreknél nem volt áram, a balatoni vasútközlekedés pedig leállt. Ma a hűvös reggel után 9-21 fok várható.

Boldog névnapot kívánunk a Gedeonoknak és a Johannáknak!

Délután különleges „ufótojásokról” írunk nektek. Pontosabban: olyan fémgömbökről, amelyekről nem tudni, honnan jöttek. De beszámolunk egy kutatásról is, amely azt vizsgálta, hányszor lehet klónozni egy egér klónját.

Március 28-án 40 éves lett Lady Gaga amerikai énekes-dalszerző, színész. Eredeti neve Stefani Germanotta, a művésznevét a Queen együttes Radio Ga Ga című dala ihlette. Lady Gaga fiatalon is zenélt, klubokban lépett fel, majd 2008-ban megjelent első albuma, amely rögtön a slágerlisták élére repítette. A Poker Face, illetve a Just Dance sikerén nagyot dobott az énekesnő különc és feltűnő megjelenése, amelynek köszönhetően mára már divatikonná vált.

A következő albumokkal Gaga más műfajokba is belekóstolt, és mindegyiknél megújult egy kicsit. Közben tizenhat (!) Grammy-díjat zsebelt be. Színészként is sikeres, az American Horror Story című sorozatban játszott szerepért Golden Globe-díjat kapott. A Csillag születikben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjra jelölték, de végül nem azért, hanem a filmben elhangzó Shallow című dalért kapott szobrot. Gaga társadalmi ügyekben is aktív, támogatója az LMBTQ-embereknek, és alapított egy szervezetet is, amely a fiatalok mentális egészségéért dolgozik.

Mi egy tizenhat évvel ezelőtti felvétellel köszöntjük, amelyen a Paparazzit énekli egyszerű zongorakísérettel. Vidám hétvégét nektek!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

A fiatalok dönthetik el a választást

Persze csak akkor, ha tényleg el is mennek szavazni.

Jó reggelt!

Drukkolunk, hogy kellemesen teljen a hétvégéd.